Szeretik a játszóházat a gyerekek …
Sokan voltak, - vannak - a Kulturális Korzóban szervezett adventi játszóházban. A filmvetítés, rajzolás, karácsonyi díszkészítés mellett még karácsonyi dalokat is tanulhatnak a gyerekek.

Karácsonyi teremfoci …
Ma rendezte a hagyományos Karácsonyi Teremfoci Tornáját, a Ziehl-Abegg, a Városi Sportcsarnokban, hét csapat részvételével.

Karácsonyfa csillaghalmaz
Világűr, 2011. december 18. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA által dátummegjelölés nélkül közreadott kép a Spitzer kozmikus távcső infravörös felvétele az 1800 fényévnyi távolságra lévő Karácsonyfa csillaghalmazt tartalmazó (középen, fejjel lefelé) NGC 2264 asztronómiai jelű csillaghalmazról. A hatmillió évesen fiatal égi jelenségnek számító csillaghalmazt az osztrák, kanadai, amerikai és brazil szakértőkből álló csoport több héten át, 2011. december elejétől 2012. január közepéig vizsgálja négy kozmikus (MOST, CoRoT, Spitzer és Chandra), valamint két földi teleszkóp segítségével. Az NGC 2264 asztronómiai jelű Karácsonyfa halmaz a világűr legfiatalabb objektumai közé tartozik, amelyben még születnek új csillagok, ezen az infravörös felvételen ezek rózsaszínűek. (MTI/NASA/JPL-Caltech/P.S. Teixeira)

Képek a hajnali balestről …
A ma hajnalban történt (Kéthely) balesetről kaptam képeket a Horváth Autómentő jóvoltából. Jobbulást kívánok minden sérültnek!

Évet értékelt a Dalárda ....
Szombat este tartotta a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája a hagyományos évzáró rendezvényét a Helvécia étteremben. Balogh Miklós karnagy és Illésné Bene Judit művészeti vezető értékelte a 2011.-ben végzett munkát. Elmondták, hogy újra sikeres évet zárt az együttes, jó, összetartó közösség alakult ki és a szűk anyagi lehetőségek ellenére - több meghívást le kellett mondanunk - 15 fellépésnek tettünk eleget, ebből ötöt Marcaliban.

Egymillió csillag a szegényekért
Az Egymillió csillag egy nemzetközi szolidaritási akció, amely 1998-ban Franciaországból indult, azóta évről-évre egyre több helyszínen szervezik meg. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak érdekében. Az akció keretében a Karitász önkéntesei és munkatársai tetszőleges összegű adományért gyertyákat adnak a járókelőknek, s minden egyes mécses egy rászorulót jelképez. A gyertyákért adott adományból származó összeget a Karitász minden országban a hátrányos helyzetűek megsegítésére fordítja.

Két autó ütközött a somogyi Kéthely közelében - négy súlyos, három könnyű sérült
Kaposvár, 2011. december 18., vasárnap (MTI) - Két autó ütközött vasárnap hajnalban Kéthely közelében a 68-as úton, a balesetben négyen súlyosan, hárman könnyebben megsérültek - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Bíró Gábor tájékoztatása szerint a balesetet az okozta, hogy egy nagykanizsai férfi személygépkocsijával nem adott elsőbbséget egy kéthelyi férfi által vezetett autónak. Az előbbi járműben hárman utaztak, közülük ketten könnyebben megsérültek, míg az elsődleges adatok alapján vétlen járműben ülők közül négyen súlyosan - a vezető életveszélyesen -, egy utas pedig könnyebben sérült.

Hózáporok aranyvasárnapon...
Vasárnap eleinte gyengén felhős lesz az ég, többórás napsütés is lehet, de DNy-on tartósan megmaradhat a hajnali órákban képződött köd. Napközben megnövekedhet a felhőzet, és hózáporok is kialakulhatnak. Reggel szinte mindenhol fagyni fog, délután +5 fok köré kúszhat a hőmérő higanyszála. Mérséklődik a légmozgás. Hétfőn erősen felhős, délen borult lesz az ég, és délen hószállingózás, kisebb havazás valószínű. Megerősödik az északi szél. Hideg napunk lesz, alig melegszik fagypont fölé a levegő. Kedden csökken a felhőzet és délen is már csak elszórtan fordulhat elő hózápor. Szerdán újabb felhők érkeznek fölénk, melyből havazás, hózápor várható. Csütörtöktől megenyhül az idő, így a hulló csapadék halmazállapota ismét folyékony lehet, a fehér karácsony esélye csökken.

Calypso Karácsonyi Koncert ...
Csodálatos élményben volt része a kórus rajongóinak, ma este a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban. A kórus minden évben Karácsonyi kórusművekkel varázsolja el hallgatóit.

Fellobbant a negyedik gyertya lángja is …
Ma az esti mise előtt advent negyedik vasárnapján fellobbant a negyedik gyertya lángja is. Dr. Sütő László városunk polgármestere és Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános kísérte a lángot a Hősök terén elhelyezett adventi koszorúhoz. Az ünnepségen közreműködött a Calypso Kórus.

Adventi udvar Balatonkeresztúron …
Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy az első balatonkeresztúri adventi udvar várakozáson felüli sikert aratott. Advent első vasárnapjától minden vasárnap szentmise után vártuk a látogatókat a balatonkeresztúri templomkertben felállított sátorban az adventi vásárra. A kezdeményezés egy civil társaságtól indult, amihez csatlakozott a Balatonkeresztúr Műemlék Templomáért Közhasznú Alapítvány is.

VI. SINKA ZSOLT EMLÉKTORNA
Ma rendezték meg Balatonkeresztúron a Bene Ferenc Sportcsarnokban az egykori keresztúri és berényi kapus, a tragikusan fiatalon elhunyt Sinka Zsolt emlékére, a VI. Sinka Zsolt labdarúgó tornát. A volt barátok, ismerősök, csapattársak, rokonok részvételével lezajlott tornán tíz csapat küzdött meg a végső győzelemért.