Fő tartalom átugrása

Pénzlopás Barcson, vaslopás Siófokon

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2014. október 31. Péntek, 08:57

rendor

A Barcsi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. október 30-án 8 óra és 13 óra közötti időben a 28 éves nő egy barcsi múzeum irodájában, kollégájának asztalon hagyott pénztárcájából pénzt lopott.

Rövid időn belül a nyomozók látókörébe került a fiatal nő, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. Sz. Melindát az egyenruhások elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Siófoki Rendőrkapitányság szintén lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy ságvári lakos ellen. A 37 éves férfi 2014. október 30-án 9 óra körüli időben átmászott egy siófoki hétvégi ház kerítésén, és a telekről egy kézikocsit és alumínium kábelt lopott el, majd azokat egy színesfém kereskedésben leadta. Az eljárás során felmerült adatok alapján a rendőrök rövid időn belül azonosították F. Attilát, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. Az egyenruhások a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb