Fő tartalom átugrása

Élettársát bántalmazta a balatonlellei férfi

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2014. november 23. Vasárnap, 22:22

rendor

A Balatonlellei Rendőrőrs súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen.

Ahogy azt korábban közöltük, 2014. november 4-én 23 óra 30 perc körüli időben az 51 éves férfi előzetes szóváltást követően balatonlellei otthonukban arcon ütötte élettársát. A bántalmazás következtében a nő – az orvosi vélemény alapján – nyolc napon túl gyógyuló, orrcsonttörés sérülést szenvedett. Az egyenruhások J. Józsefet elfogták, a rendőrőrsre előállították, és – szabadlábon hagyása mellett – 2014. november 5-én gyanúsítottként hallgatták ki.

A Balatonlellei Rendőrőrs az eljárást 2014. november 19-én befejezte, és a nyomozati iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Fonyódi Járási Ügyészség részére.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb