Fő tartalom átugrása

Górcső alatt a kirendeltségek 2014. évi munkája

Írta: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megjelent: 2015. március 03. Kedd, 16:26

wm201503031324

A siófoki, a marcali és a kaposvári katasztrófavédelmi kirendeltség is megtartotta évértékelő tiszti értekezletét, amelyen az idei év fő célkitűzéseit is meghatározták.

Az elmúlt egy év feladatairól és eredményeiről számoltak be a kirendeltségvezetők a járási hivatalvezetők, a társszervek és a kirendeltség illetékességi területén működő önkormányzati, létesítményi tűzoltóságok, valamint az önkéntes tűzoltó egyesületek képviselői előtt. A tevékenység teljes körét tartalmazó értékelésből Oláh László tűzoltó alezredes, a sifófoki értekezleten kiemelte: a tűzesetek száma 2014-ben tovább csökkent, viszont a vonulások száma megemelkedett, ami elsősorban az időjárásnak köszönhető. A Balatonnál egyre gyakoribbá váltak a hatalmas viharok, melyek indokolttá tették a tó környékén élők biztonságának megteremtésében a beavatkozó állomány megerősítését. A májusban tomboló Yvette ciklon és a szeptemberi esőzés alkalmával is a hivatásos tűzoltók mellett önkormányzati és önkéntes erőket is megmozgatott a kirendeltség. Még a járási mentőcsoportokat is bevonták a védekezésbe.

Greffer József tűzoltó alezredes, a marcali kirendeltség vezetője arról a nagy változásról beszélt, amelyet az új, modern tűzoltólaktanya átadása jelentett. A marcali tűzoltók immáron korszerű körülmények közt, modern eszközökkel dolgoznak, nem beszélve a híradó ügyelet technikai újításairól. Az évértékelőn szó esett a 2014-es év legnagyobb somogyi tűzesetéről, az M7-es autópálya táskai pihenőjénél kigyulladt kamion oltásáról. A káresetnél a szállított 37 ezer liter üzemanyag igazi kihívást jelentett a marcali tűzoltóknak, s a mentésben résztvevő balatonboglári, siófoki, kaposvári, keszthelyi és nagyatádi egységeknek is. A tűzoltóparancsnok személye is változott az elmúlt évben, Marcaliban, ahol a közösségi szolgálatot teljesítő fiatalok felkészítése is igen nagy hangsúlyt kapott.

A kaposvári katasztrófavédelmi kirendeltség mai évértékelőjén Gulyás László tűzoltó alezredes úgy fogalmazott: teljesültek a 2014. évi célkitűzések. Az integrált hatósági munkával a megelőzési tevékenység hatékonyabb lett. Miközben a kaposvári járásban is jóval kevesebb tűzesethez riasztották a tűzoltókat, addig a faeltávolítás, vízszivattyúzás, gázszivárgás, közúti balesetek a műszaki mentések számának emelkedését generálták. A veszélyes áruszállítás területén jelentősen visszaszorultak a szabálytalanságok az ellenőrzéseknek is köszönhetően. S a kirendeltség illetékességi területén különös hangsúlyt kapott a kockázati helyszínek ellenőrzése, felkészülve a szezonális veszélyekre.

A tavalyihoz hasonlóan a 2015-ös évben egyebek mellett a hatósági munka lehetőségeivel való megelőzés lesz az elsődleges feladat, a tudatos kockázatelemzésre és a negyedéves prognózisokra építve – ezt már Wéber Antal tűzoltó ezredes mondta az értekezleteken. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója hozzátette: az idei évben változást hoz a hamarosan hatályba lépő új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, valamint az új hivatásos szolgálati törvény.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb