Fő tartalom átugrása

Vízirendőrök mentettek a Balatonon

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2015. június 11. Csütörtök, 10:22

A bajbajutottak segítség nélkül önerőből már nem tudtak volna partot érni.
 
A balatonföldvári vízirendőrök 2015. június 10-én 14 óra 25 perckor a Balatonudvari előtti vízterületen, a parttól mintegy 500 méterre észlelték, hogy a megélénkült délnyugati szélben keleti irányba sodródott egy csónak. A helyszínre siettek, majd a csónakhoz érve annak vezetője elmondta, hogy segítség nélkül már nem tudott volna önerejéből visszajutni a partra. A rendőrök a szolgálati kisgéphajóval a csónakot a fedélzetén tartózkodó 22 éves budapesti nővel, és 23 éves külföldi utasával együtt partra vontatták.
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb