Skip to main content

Dél-Balatoni Bűnmegelőzési Központ évadzárója

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2015. szeptember 29. Kedd, 18:14

3 566

Lezárult a turisztikai idény, a bűnmegelőzési irodák tevékenységét értékelték.

 

Siófokon, a Polgármesteri Hivatal Balaton termében tartották meg 2015. szeptember 29-én a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ évadzáró rendezvényét, ahol beszédet mondott Siófok város polgármestere, dr. Lengyel Róbert és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Piros Attila rendőr dandártábornok, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója, dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok.

 

Az évadzárón dr. Lengyel Róbert köszöntet mondott mindenkinek, aki a Központ tevékenységében részt vett. Elmondta, hogy Siófok városának vezetősége a jövő évben is támogatni fogja az idei évben is eredményesnek bizonyult programot.

 

Dr. Piros Attila rendőr dandártábornok elmondta, hogy a Dél-Balatoni Bűnmegelőzési Centrum működése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a turisták még inkább biztonságban érezhessék magukat az idegenforgalmi szezonban. A cél, hogy minél több iskola tanulója vegyen részt a programban, és ezáltal megtanulják, hogy mit jelent a közbiztonság együttes megteremtése, „másért tenni egy nemes dolog”.

 

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója mintaértékűnek nevezte a programot, azonban mindez a közösség együttes tevékenysége nélkül nem valósulhatott volna meg.
A megyei rendőrfőkapitány zárásként köszönetet mondott a pedagógusoknak és a diákoknak önzetlenül végzett munkájukért. Tevékenységük elismeréseképpen a főkapitány emlékplaketteket adott át a programban résztvevő iskolák képviselőinek.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb