Fő tartalom átugrása

Üzletszerűen elkövetett csalás

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2015. december 10. Csütörtök, 18:11

rendor

A barcsi rendőrök eljárást folytattak 8 rendbeli szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy csokonyavisontai lakos ellen.

 

A 21 éves férfi 2014 évben - pontosabban be nem határolható időszakokban – egy internetes oldalon hirdetett eladásra különböző típusú mobiltelefonokat. A készülékeket megvásárolni szándékozó sértettek gyanútlanul átutalták a férfi bankszámlájára a vételárak összegeit. A hirdető azonban nem küldte meg a vételár ellenértékeként a mobiltelefonokat, és az összegeket sem juttatta vissza, továbbá volt olyan eset is, hogy működésképtelen, használhatatlan telefonkészüléket küldött a vásárlónak. A férfi több embert is tévedésbe ejtett és tévedésben tartott, valamint kárt okozott nekik. A rendőrök F. Patrik Gergelyt gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

 

A rendőrkapitányságon az eljárást 2015. december 8-án befejezték és az ügyben keletkezett iratokat – vádemelési javaslattal – megküldték a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség Barcsi Kirendeltségének.

 

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az internetes vásárlásokkal járó kellemetlenségek elkerülése végett mindig kellő körültekintéssel járjanak el!

 

Lehetőség szerint a vásárolt áru ellenértékét személyesen, átvétel során egyenlítsék ki!

 

Éljenek gyanúval és álljanak el a vásárlási szándékuktól, ha az eladó ragaszkodik a vételár előre történő utalásához!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb