Karácsonyfa és konyhai tűz imitáció a békés ünneplésért!
A Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság idén is bemutatót szervezett Kaposváron, felhívva a figyelmet az ünnepek veszélyeire.
A tűzoltók célja az volt, hogy a karácsony minden somogyi állampolgár számára gondtalan legyen, s az ünnepet ne árnyékolja be egy tűzeset.
Évente ugyanis mintegy ötven otthont sújt országosan fenyő és adventi tűz. A Munkácsy Mihály Gimnázium drámatagozatos, 10 osztályos diákjai azt szemléltették, hogyan is zajlik az ünnepi készülődés a családok többségénél, és melyek azok a mozzanatok, amelyek kockázatot rejtenek. A jelenetben szó esett róla, hogy az asztali dísz készítésekor a gyertyákat ne éghető alátétre helyezzék, ahogy az is, azokat sose hagyják őrizetlenül.
Hiszen nem tudhatjuk, hogy a tűz mikor válik az ellenségünkké. Éjszakára mindig oltsuk el a gyertyákat. A kaposvári tűzoltók – egy konténerben berendezett nappaliban – azt illusztrálták, mit történik, ha az égve felejtett gyertyától, esetleg egy zárlatos fényfüzértől a szoba bútorai lángra lobbannak.
Kóbor Csaba tű. alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő az érdeklődőket arra figyelmeztette, hogy fenyőfát soha ne tegyék a kijárat elé, hiszen ha tűz keletkezik, akkor nem tudják elhagyni a helyiséget, mert az égő fenyő a menekülésüket akadályozza. Elhangzott az is: ha a lángok továbbterjedtek, s már a helyiség bútorzatát emésztik, akkor mihamarabb el kell hagynunk a lakást! Hívni kell a 105-öt vagy a 112-t!
Amit még ilyen esetben tenni tudunk, hogy annak a szobának az ajtaját, ahol a tűz keletkezett, becsukjuk, hogy a tűz minél kevesebb oxigénhez jusson, minél kisebb intenzitással tudjon fejlődni.
A lángokat ezúttal is a kaposvári hivatásos tűzoltók fékezték meg. A bemutató részeként a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület a konyhai tűz oltását mutatta be a családoknak és a kíváncsi fiataloknak.
Az egyesület vezetője arra mutatott rá, hogy bizony elég néhány pillanat figyelmetlenség, amíg az ember lebonyolít egy telefonhívást, s a tűzhelyen lévő olajról megfeledkezik. A felhevült olaj lángra kap, mire az ijedt háziasszony megfeledkezve az íratlan szabályokról egy pohár vízhez nyúl.
Ez a mozdulat azonban súlyos égési sérülésekhez vezethet, hiszen a magas hőmérséklet miatt a lángokra öntött vízből pillanatok alatt gőz keletkezik és az égő olaj robbanásszerűen kivetődik az edényből. A megoldás: az edényt egy fedővel letakarjuk, így a tűz nem jut oxigénhez. Egy kis odafigyeléssel elkerülhető a tragédia! Ünnepeljenek biztonságban, legyen áldott, békés a karácsonyuk! Fotó: Bázelné Mihályka Szabina tű. fhdgy. - SMKI
A galériához kattintson a képre!