Pórul járt betörők
A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség lopás bűntette miatt két olyan ügyben emelt vádat, amelyekben a családi házakba betörő elkövetőket a rendőrök tetten érték.
2015. december 20. napján a délutáni órákban két férfi egy sántosi családi házba tört be, a magukkal vitt csavarhúzóval az ablakot befeszítették. A házból ékszereket és karórákat tulajdonítottak el mindösszesen 442.000,- Ft értékben, miközben harmadik – ismeretlenül maradt - társuk a közelben gépkocsival várakozott, hogy társait a lopott dolgokkal együtt elszállítsa.
A vádlottak éppen a sértetti ház kerítésén másztak ki az utcára, amikor a közelben tartózkodó rendőrök felfigyeltek rájuk. Az elkövetők a rendőrségi felszólítások ellenére az egyik közeli ház udvarába beugrottak és ott megpróbáltak elbújni, azonban a nyomozó hatóság megtalálta és elfogta őket.
A büntetett előéletű, visszaeső vádlottakkal szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.
Egy másik ügyben a csökölyi III. rendű vádlott megtudta, hogy az egyik falubeli ismerőse értékpapír visszaváltásból nagyobb összegű készpénzhez jut, és rábírta a II. rendű vádlottat, hogy a sértett készpénzét lopja el. A II. rendű vádlott a helyszínre szállította egy másik ismerősét, az I. rendű vádlottat, aki a sértett házának bejárati ajtaján az üveget betörte, majd a magával vitt feszítővassal az ajtót befeszítette azért, hogy a házból a sértett több mint 550.000,- Ft készpénzét jogtalanul eltulajdonítsa. A kísérlet azonban nem vezetett eredményre, mert a rendőrök a helyszín közelében az elkövetőket elfogták.
Az ügyészség az I. rendű vádlottal szemben végrehajtandó, a II. és III. rendű vádlottakkal szemben pedig végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.