Fő tartalom átugrása

Elkezdődött a nyári betakarítás

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2016. július 11. Hétfő, 13:13

20161107123438

Somogy megye útjain több munkagéppel, lassú járművel, valamint állati erővel vont járművel találkozhatunk.

 

A földekről az útra felhajtó munkagépek vezetői sokszor az előírásoktól eltérően nem takarítják le a járművük kerekeit a rátapadt sártól, illetőleg a rakomány nem megfelelő rögzítése miatt termény szóródhat az úttestre, amely fokozott balesetveszélyt jelenthet.

 

Az állati erővel vont járművek vezetői pedig többször fényvisszaverő prizma, illetve világítás nélkül közlekednek szürkület után az utakon.

 

Mindezekre tekintettel célszerű a járművezetőknek lassabban, körültekintőbben közlekedni, hogy az előrelátóbb vezetéssel megelőzzék a közlekedési baleseteket.

20161107123426

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb