Fő tartalom átugrása

Hírek a vízi rendészettől

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2016. augusztus 22. Hétfő, 09:35

vizirendor head

Két fiatalkorú és egy gyermekkorú fiút mentettek a vízirendőrök Balatonfűzfő előtt.

 

A balatonfüredi vízirendőrök Balatonfűzfő előtti vízterületen a II. fokú viharjelzés ideje alatt egy kishajóra lettek figyelmesek 2016. augusztus 21-én 11 óra 40 perc körül, amelynek fiatalkorú vezetője segítséget kért. A fiatalember elmondta a rendőröknek, hogy a vitorlás kormánylapátja eltörött és a hajó irányíthatatlanná vált. Az egyenruhások a vízijárművet a rajta utazó 17 éves, 14 éves és 11 éves fiúkkal együtt a szolgálati kisgéphajó mellé kötötték és a balatonfűzfői strandnál épségben biztonságba helyezték.

 

Öt emberrel a fedélzetén vesztegelt a vízen a vitorlás.

 

A balatonfüredi vízirendőrök 2016. augusztus 21-én 14 óra 20 perc körül Csopak előtti vízterületre mentek, mert a parttól mintegy 600 méterre egy kishajó motorja feltekerte a lekötő kötelét és az erős szél és a hullámzás miatt nem tudott a parthoz jutni. Az egyenruhások a vitorlást a rajta lévő öt emberrel együtt az alsóörsi kikötőbe vontatták, ahol épségben biztonságba helyezték őket.

 

Eltörött az árboc, a csiga pedig feltekerte a kötélzetet.

 

20162208141638

A siófoki vízirendőrök 2016. augusztus 21-én 17 óra 12 perc körül a II. fokú viharjelzés ideje alatt Siófok előtti vízterületre mentek, mert a parttól mintegy 3000 méterre egy vitorlás árboca kitörött, a csiga pedig a kötélzetet feltekerte. Mivel a kishajó önerőből nem tudott a partra jutni, az egyenruhások vontára vették és két utasával együtt épségben a siófoki kikötőbe vontatták.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb