Fő tartalom átugrása

Lezárult a 72 órás Huszár képzés

Írta: SMKI
Megjelent: 2017. április 24. Hétfő, 14:34

wm2017042401

A háromnapos, kaposvári képzés utolsó huszonnégy órájában a födémáttörés fortélyait gyakorolták a HUSZÁR Mentőszervezet tagjai.

 

Vasárnap is elméleti oktatással kezdődött a nap az önkéntesek számára. Előadást hallgattak a konvojban történő közlekedés során tanúsítandó magatartási- és a KRESZ ide vonatkozó szabályairól. Tekintve, hogy a kutató-mentő csapat szakfeladata a romok (például összedőlt épületek) alatt rekedt áldozatok keresése, lokalizálása és mentése, így az úgynevezett tiszta födémáttörés-, a nagy tömegű tereptárgy megemelésével történő mentés-, vasbeton és acélszerkezetek bontása, kötelekkel végzett speciális műveletek gyakorlása kiemelten szerepet kapott a képzés utolsó napján.

 

Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Veszélyhelyzet-kezelési Főosztályának vezetője megfelelőre értékelte a gyakorlat feladatainak végrehajtását. Vasárnap Tarlós István tűzoltó ezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszönt el a csapat tagjaitól, s kiemelte: a balesetmentesen lezajló gyakorlat igen sikeresnek bizonyult, s reményei szerint ez a hetvenkét órás képzés hozzájárul ahhoz, hogy a májusi ENSZ INSARAG minősítésen is sikeresen veszik majd az akadályokat.

 

Fotó: KÖTÉL Egyesület

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb