Fő tartalom átugrása

Maradandó fogyatékosság lett a baleset vége

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2017. május 08. Hétfő, 13:04

n3254630

Vádemelést javasolnak a fonyódi rendőrök egy tavaly nyáron, a 6701-es úton történt baleset vonatkozásában.

 

A Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytatott segítségnyújtás elmulasztása bűntett és maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást okozó közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy lengyeltóti lakos ellen.

 

A 6701-es számú úton 2016. augusztus 10-én 14 óra 17 perckor egy Fiat személygépjármű közlekedett Somogyvár irányából Lengyeltóti irányába. A 31+700 kilométer szelvényhez érve a jármű az előtte haladó személygépjármű előzésébe kezdett, amikor a sofőr arra lett figyelmes, hogy az általa előzött személygépjármű annak ellenére megkezdte az előtte haladó jármű előzését, hogy a Fiat vezetője már előzésben volt.

 

A Fiat sofőrje az ütközés elkerülése végett a vízelvezető árokba hajtott, majd egy beton hídfőnek ütközött. Az ütközés után az okozó sofőr segítségnyújtás, továbbá a hatóság értesítése nélkül elhajtott a helyszínről.

 

A balesetet követően kiadott sajtófelhívás alapján az okozó 2017. augusztus 11-én személyesen megjelent a rendőrkapitányságon, ahol a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. A 63 éves nő az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

 

A baleset következtében a Fiat jármű vezetője - az elsődleges orvosi szakvélemény alapján - 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, azonban az eljárás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a balesettel ok-okozati összefüggésben súlyos egészségromlást is és maradandó fogyatékosságot is okozó sérüléseket szenvedett

 

A fonyódi rendőrök az eljárást a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

 

n3254637

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb