Fő tartalom átugrása

Vége az exlégiós ügyeskedésének

Írta: NAV
Megjelent: 2018. június 13. Szerda, 09:35

nav honlap fejleckep

Őrzővédő cégek vezetői ellen javasolnak vádemelést a NAV pénzügyi nyomozói. A cégláncolat több mint hatszázmillió forint kárt okozott az államnak, nemcsak az adót, hanem a dolgozók után fizetendő járulékot is elcsalták.

 

Egy siófoki férfi irányította a vagyonvédelmi megbízásokat vállaló társaságot, amely mögött egy komplett cégláncolat állt. A háttérben álló, valóságban semmilyen tevékenységet nem végző vállalkozások a bevételek fiktív számlákon keresztüli elrejtésére szerveződtek. A dolgozókat mindig a láncolatot záró „bukó” céghez jelentették be, és utolsó láncszemként, papíron ezeknek a cégeknek kellett volna befizetniük az áfát is. A szolgáltatásokért kapott pénzből fizettek a dolgozóknak és finanszírozták a bűnbandát, a fennmaradó rész pedig az irányítók haszna maradt. Adót és járulékokat szándékosan nem fizettek. Működésükkel 632 millió forinttal károsították meg az állam költségvetését. A NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást az ügyben.

 

A rajtaütéskor 120 pénzügyi nyomozó több megyében, 35 helyszínen végzett házkutatásokat és lefoglalásokat. A NAV Veszprém megyei revizorai ellenőrizték az alkalmazottak bejelentését, foglalkoztatásuk módját.

 

A céghálózat feje egy egykori idegenlégiós volt, akit több társával együtt a NAV Merkúr Bevetési Egysége fogott el. Az egyik, álnevet használó elkövető ellen három elfogatóparancs is érvényben volt, ezért ő már megkezdte korábban kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Az okozott kár megtérülésére zárolták az elkövetők vagyonát: gépkocsikat, ingatlanokat, készpénzt és követeléseket. Így nagy valószínűséggel az elcsalt összeg mintegy felének fedezetét biztosították.

 

Költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt hat gyanúsítottnak kell felelnie. A pénzügyi nyomozók az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Somogy Megyei Főügyészségnek.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb