Fő tartalom átugrása

Méltó gazdát kaptak a gépjárműcskendők

Írta: SMKI
Megjelent: 2018. szeptember 08. Szombat, 04:18

2018090703

Három évvel ezelőtt szerezte meg az önálló beavatkozásra feljogosító minősítést Törökkoppány, Szorosad és Kára Községek Tűzoltó Egyesülete. Ma új járművek álltak a környékbeli települések szolgálatába.

 

2018090701

Törökkoppány a megyeszékhelytől mintegy negyven, Siófoktól pedig több mint ötven kilométerre fekszik, így a környékbeliek számára akár életmentő is lehet, hogy az elsődleges tűzoltói beavatkozás megkezdésének ideje jelentősen lerövidül az újabbra cserélt járműveknek köszönhetően – mondta Witzmann Mihály országgyűlési képviselő ma Törökkoppányban.

2018090702

A helyi önkéntes tűzoltók gépjárművét Ulrich Bettermann-nak köszönhetően sikerült egy korszerűbb autóra cserélni. Az OBO Bettermann vállalatcsoport elnöke lelkes támogatója az önkéntes tűzoltómozgalomnak, így szívesen segített a törökkoppányi tűzoltóknak. A gépjárműfecskendő kulcsát a német üzletember személyesen adta át a mai ünnepségen a somogyi egyesület parancsnokának.

2018090704

Varga György örömmel tudatta az ünneplőkkel, hogy az eddig használt járműnek is megtalálták a méltó helyet. Mint kiderült: Ulrich Bettermann fia lelkesen gyűjti a tűzoltójárműveket, így az általuk fenntartott múzeumban vigyáznak ezentúl a törökkoppányi önkénteseket kiszolgáló járműre. A kulcs átadásokat követően Galbavi Jenő atya megáldotta azt gépkocsit is, amelyet az egyesületnek nemrégiben sikerült megvásárolnia.

 

Az ünnepség zárásaként Varga György, az egyesület parancsnoka kihangsúlyozta: Törökkoppány, Szorosad, Kára, Somogyacsa és Somogydöröcske lakossága még nagyobb biztonságban tudhatja magát; az egyesület önkénteseiben megvan a kellő hivatástudat és elszántság, s immáron korszerűbb járművek is a rendelkezésükre állnak. Fotó: Mihályka Szabina tű. fhdgy.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb