Fő tartalom átugrása

Lőfegyverrel való visszaélés

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2018. szeptember 19. Szerda, 04:03

N3551898 0

A Kaposvári Rendőrkapitányságon indult nyomozás ismeretlen tettes ellen lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

 

A nyomozók az adatgyűjtést követően azonosították a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyt, akinek elfogása érdekében összehangolt akciót szerveztek a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával 2018. szeptember 3-án a délután órákban.

lead 1114

Az egyenruhások a beszerzett információk alapján, Csoma külterületén igazoltatták a 62 éves gépkocsivezetőt, akinek a járművében, annak átvizsgálása során két lőfegyvert és több lőszert találtak. A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége D. Istvánt elfogta és előállította a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

 

További két lőfegyver, valamit több mint száz lőszer került elő a dombóvári férfi lakhelyen tartott házkutatás alkalmával is, amiket az autóban találtakkal együtt a nyomozók lefoglaltak.

 

A Bűnügyi Osztály a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb