Fő tartalom átugrása

Bakot lőttek az okirat-hamisító vadászok

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2018. október 18. Csütörtök, 13:59

Ugyesz

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt emelt vádat egy vadásztársaság 3 tagja – köztük egy rendőrként dolgozó férfi – ellen, akik hamis okiratokkal igazolták, hogy a vadásztársaság szabályszerűen alakult meg.

 

A vádlottak két – egy tabi és egy bedegkéri székhelyű – vadásztársaság alapításában is részt vettek, melyek civil szervezetként történő bejegyzéséhez szükséges volt, hogy a Kaposvári Törvényszékhez benyújtsák a vadásztársaságok alapszabályait, az alakuló közgyűlések jelenléti íveit, a tagjegyzékeket, valamint a tisztségek elfogadásáról szóló nyilatkozatokat.

 

 

A vadásztársaságok azonban nem tartottak szabályszerű alakuló közgyűlést, ezért a vádlottak a bejegyzéshez szükséges okiratokat hamis dátummal, és valótlan tartalommal hozták létre, amiket a későbbi elnök I. rendű vádlott nyújtott be a bíróságra. A hamis okiratok létrejöttében a rendőrként dolgozó III. rendű vádlott bűnsegédként vett részt, mivel azokat jegyzőkönyvi hitelesítőként írta alá.

 

A hamis okiratok alapján a Kaposvári Törvényszék a vadásztársaságokat nyilvántartásba vette.

 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben nem látta szükségesnek tárgyalás tartását, ezért büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. Az ügy további 21 gyanúsítottjával szemben, akik a vadásztársaságok tagjaként a valótlan tartalmú jelenléti íveket és tagjegyzékeket aláírtak, az ügyészség – megrovás alkalmazása mellett – az eljárást megszüntette.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb