Fő tartalom átugrása

A rendőrség a lakosság segítségét kéri

Írta: SMRFK
Megjelent: 2020. január 29. Szerda, 14:49

N3608201

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt 14010-116/2020. bűnügyi számon folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

 

 

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és ismeretlen típusú gépkocsival 2020. január 28-án 5 óra 40 perckor Kaposváron, a Jutai út 14. szám előtti útszakaszon súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott. A sofőr a Vásártéri út irányából közlekedett a Hajnóczy utca irányába, amikor a vele azonos irányban szabályosan közlekedő segédmotoros kerékpár előzése közben nem tartott megfelelő oldaltávolságot, amely miatt a motoros elesett, és 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Az ismeretlen jármű sofőrje a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

 

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

 

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb