Kerékpártúra Berzsenyi szülőházához

Az őszi szünet első napjaiban a 75 éves évforduló idei programsorozatának lezárásaként kerékpártúrára indultunk Berzsenyi szülőházához, Egyházashetyére, hogy koszorút helyezzünk el névadónk tiszteletére.
A kedvezőtlen időjárás ellenére szombaton nekivágtunk a háromnapos útnak. Jelenlegi diákok és tanárok mellett, a résztvevők között nyugdíjas kollégát és leendő gimnazistát is köszönthettünk.
Az első napon Zalaszentlászlóig jutottunk, ahol elfoglaltuk nagyon kellemes, barátságos szálláshelyünket, ami pozitívan hatott a hűvös és csapadékos időjárás miatt kicsit szomorkás hangulatunkra.
Az óraátállítás segítségével jól kipihenhettük magunkat éjszaka, igaz ennek másnap „megittuk a levét”. Vasárnap reggel közösen készítettük és fogyasztottuk el reggelinket, felkészülve ezzel aznapi hosszú utunkra.
Először Türjén megtekintettük a Premontrei Látogatóközpontot, az apátságot, a magtárat és a sörfőzdét, majd eredeti úticélunk, Egyházashetye felé vettük az irányt. Délután lett, mire megérkeztünk a múzeumhoz. Itt megnéztük a szülőházat, megkoszorúztuk az emléktáblát, és egyik diákunk felolvasott egy Berzsenyi-verset.
Ezt követően visszafordultunk a szállás felé, és megkezdtük – mint utólag kiderült – utazásunk legnehezebb szakaszát. A szeles idő egyre hűvösebbé vált, a kilométerek lassan fogytak, a korai sötétedés mellett megérkezett az eső is. Áztunk-fáztunk.
A meleg vacsora és a kényelmes szállás reménye tartotta bennünk a lelket, hogy kitartóan tekerjünk tovább. Megérkezve azonban nem csak a megtett kilométerek, hanem a küldetés teljesítésének tudata is büszkeséggel töltött el bennünket.
Hétfőn reggel indultunk hazafelé, de előtte egy kis – 20 km-es, sok emelkedővel tarkított - kitérőt tettünk Bazsi irányába, ahol Berzsenyi-emlékhely található az út mentén.
A legenda szerint itt fogalmazódott meg Berzsenyiben Búcsúzás Kemenes-aljától című verse. Az időjárás-előrejelzések ellenére ismét esni kezdett az eső, ami teljesen valószínűtlen módon jégesőbe váltott át.
Az eső elálltát követően kellemesebb, napsütéses időben kerékpároztunk hazáig. A hatalmas telihold látványa mellett a kora esti órákban értünk haza - ahonnan ugyan nem láttuk, milyen "messze setétedik már a Ság teteje", de még sokszor eszünkbe jutott.
A galériához kattintson a képre!





























