Fő tartalom átugrása

Bíróság elé állíthatják a haltolvajt

Írta: SMRFK
Megjelent: 2020. június 27. Szombat, 13:56

9YDIwKv 0

Az ügy adatai alapján egy férfi 2020. június 19-én napközben a Balatonfenyves előtti vízterületen egy vitorlás kishajóról horgászott, azonban a kifogott halakat a fogási naplóba nem jegyezte be, valamint a napi megengedett mennyiséget is túllépte.

 

 

A halászati őrök tetten érték, majd értesítették a rendőrséget. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók az 50 éves balatonlellei horászt lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A nyomozó hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat 2020. június 26-án bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 

Természetes vízi halállományunk nemzeti kincs, így annak védelme mindannyiunk kötelessége. Ha halászattal, horgászattal kapcsolatos jogsértést tapasztalnak, minden esetben jelezzék a hatóság felé.

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb