Fő tartalom átugrása

Ismerős család kislányát rontotta meg a férfi

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2020. szeptember 28. Hétfő, 09:31

Ugyesz

A Nagyatádi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt őrizetbe vétele alatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 34 éves Nagyatád környéki férfi, aki egy nála 21 évvel fiatalabb kislányt rontott meg.

 

 

A vádlott családi ismerőse volt kislánynak, akinek tisztában volt az életkorával és azzal is, hogy a sértett mélyebb érzelmeket táplál iránta. 2020 nyarán ezt használta ki a vádlott, amikor az egyik este a sértett felkereste őt, akivel előbb beszélgetni kezdett, majd idővel a beleegyezésével közösültek is.

 

Az eset 2020 szeptemberében is megismétlődött. A vádlott egy összejövetelen vett részt a sértett családjánál, amikor a hajnali órákban észrevette, hogy a család valamennyi tagja elaludt, ezért bement a kiskorú sértett szobájába, ahol ismételten a beleegyezésével közösült vele. Ekkor azonban megzavarta őket a sértett édesanyja, és a vádlott – azért, hogy elkerülje a lebukást – gyorsan felöltözött, majd távozott a házból.

 

A történtek másnapján fény derült a vádlott cselekményére, ezért a nagyatádi rendőrök még aznap őrizetbe vették a büntetlen előéletű férfit, aki a nyomozás során beismerő vallomást tett.

 

A Nagyatádi Járásbíróság 2020. szeptember 25-én megtartott tárgyaláson az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akit 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélt, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette, továbbá eltiltotta a vádlottat minden olyan tevékenység gyakorlásától, amely 18. életévét be nem töltött személy nevelésével kapcsolatos. Az ítélet jogerőre emelkedett.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb