Fő tartalom átugrása

Rendszeresen közösült 13 éves barátnőjével

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2021. augusztus 03. Kedd, 08:31

Ugyesz

A Kaposvári Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a 20 éves fiúval szemben, aki annak ellenére folytatta szexuális kapcsolatát a sértettet, hogy tudomására hozták azt, hogy a lány nem töltötte be 14. életévét.

 

 

A vád lényege szerint a vádlott 2019-ben ismerkedett meg a 2007 februárjában született sértettel, akivel 2020 februárjától párkapcsolatot létesített.

 

2020 májusától a lány beleegyezésével rendszeres szexuális együttlétekre is sor került közöttük Kaposváron, mivel a sértett alkati tulajdonságai alapján elhitette a fiúval, hogy elmúlt 14 éves.

 

A sértett édesanyja azonban hamarosan tudomást szerzett lánya kapcsolatáról és felhívta a vádlott figyelmét arra, hogy a sértett - aki később ugyancsak bevallotta barátjának, hogy hazudott az életkoráról - csak 13 éves. A fiatal férfi ezzel mit sem törődve továbbra is rendszeresen közösült barátnőjével.

 

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában - tárgyalás mellőzésével -végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb