Fő tartalom átugrása

Ütközött, majd szó nélkül elhajtott

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2021. október 12. Kedd, 08:10

kep1 3

A Kaposvári Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat azzal a 71 éves férfival szemben, aki 2021 júliusában balesetet okozott Kaposváron, majd megállás nélkül távozott a helyszínről.

 

 

A vádlott az esti órákban egy külvárosi utcában közlekedett autójával, ahol ebben az időpontban az úttest jobb szélére húzódva várakozott az a gépjármű is, amelynek nyitott bal oldali hátsó ajtaján behajolva a sértett éppen a kislányát akarta a gyermekülésbe rögzíteni. Ezt észlelve a vádlott ugyan megpróbálta kikerülni a sértett autóját, de a szembejövő forgalom miatt mégsem tudott biztonságos oldaltávolságot tartani, és – miközben a sértett előle a saját autójának tetőlemezébe kapaszkodva, annak küszöbére ugrott fel – a várakozó gépjármű ajtajának ütközött.

kep2 2

A vétkes sofőr ugyan észlelte a balesetet, de a helyszínen nem állt meg, hanem távozott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a balesetben megsérült-e valaki. A szemtanúktól kapott információk alapján azonban kaposvári rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a vádlottat, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte.

 

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában – büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel – pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

 

A fényképek a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készültek.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb