KÉK HÍREK

kép1

A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki készpénzt lopott az ismerőse házából.

 

 

A húszas éveiben járó vádlott 2022 augusztusában azért ment az ismerőse kaposvári házához, mert tisztában volt azzal, hogy a napközben munkája miatt távol lévő sértett az egyik szobában készpénzt tart. A férfi ezért a villámhárítón felmászott a ház tetejére, majd megbontotta a tetőszerkezetet azért, hogy az így keletkezett nyíláson keresztül bejusson a padlásra, majd a szobákba.

 

A vádlott végül 300.000,- Ft-ot vett magához, azonban a bűncselekmény elkövetését az egyik szomszéd megzavarta, így a férfi végül futva távozott a helyszínről. A tettenérő szomszéd által adott személyleírás alapján azonban a kaposvári nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőt, aki később a pénzt is visszajuttatta a sértettnek.

 

A Kaposvári Járásbíróság a 2022. szeptember 21-én megtartott tárgyaláson a váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottat, és vele szemben 160 óra közérdekű munka büntetést szabott ki. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosítás, a védelem pedig enyhítés végett jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

 

A felhasznált fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.