KÉK HÍREK

kép5

A Kaposvári Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a kaposvári férfit, aki azért húzta-rángatta késsel a kezében volt házastársát az utcán, mert a nő nem akart vele beszélgetni.

 

 

A terhelttel a sértett már korábban megszakította életközösségüket, 2022 januárjában hivatalosan is elváltak, azonban a férfi nem tudott belenyugodni a döntésbe.

 

A vádlott pár napja tudomást szerzett arról, hogy volt asszonya visszatért a szüleihez Kaposvárra, ezért egyből felkereste a nőt. A sértett határozottan megkérte a férfit, hogy hagyja békén, de az ekkor már indulatos vádlott a nála lévő késsel a sértettet fenyegetni kezdte, majd a nőt kezénél fogva az utcára húzta.

 

A sértett a közterületen is próbált szabadulni a vádlott szorításából, azonban a férfi nem engedte el, hanem továbbra is közeli otthona felé rángatta. A nőnek végül az utcán tartózkodók segítettek, így visszatérhetett szülei házába, ahonnan értesítette a rendőrséget.

 

A kaposvári rendőrök rövid időn belül a helyszínre érkeztek, az elkövetőt őrizetbe vették, akit a Kaposvári Járási Ügyészség az őrizet 72 órás időtatama alatt bíróság elé állított.

 

A Kaposvári Járásbíróság a vádlottat három év börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

 

A felhasznált képet a nyomozó hatóság az adatgyűjtés során készítette.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.