Fő tartalom átugrása

Ittasan okozott balesetet, majd nem nyújtott segítséget

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2022. október 27. Csütörtök, 08:55

1027 som 1024x689

A Kaposvári Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki úgy ütközött neki egy kukásautónak, hogy sérülést okozott az egyik munkásnak, azonban ezt követően sem szállt ki az autójából.

 

 

A vád szerint a hetvenes éveiben járó férfi – miután bort fogyasztott – 2022 augusztusában Barcson úgy ütközött neki egy kukásautó hátuljának, hogy az ott található fém fellépő felcsukódott, és beszorította az egyik munkás lábát. Bár a vádlott a balesetet követően a helyszínen félreállt, az autójából nem szállt ki és nem nyújtott tőle elvárható segítséget a sérült férfinek.

 

A helyszínre érkező rendőrjárőrök később megszondáztatták a vádlottat, akit ezután – mivel a légalkoholmérő készülék alkoholfogyasztást jelzett – a Barcsi Rendőrkapitányságra előállítottak. A megsérült munkás nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

A Barcsi Járásbíróság a 2022. október 12-én megtartott tárgyaláson a váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottat, és vele szemben 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, egyúttal 1 év 8 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. A bíróság ítélete – mivel azt az ügyészség, a vádlott, és a védő is tudomásul vette – nyomban jogerőre emelkedett.

 

A felhasznált fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb