Fő tartalom átugrása

Iskola helyett lopni mentek

Írta: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megjelent: 2023. március 22. Szerda, 11:39

N3790916

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. március 21-én délelőtt az akkor még ismeretlen tettesek bementek egy bábonymegyeri családi házba –aminek kulcsát a tulajdonos a bejárati ajtó mellett egy dobozban tartotta-, és eltulajdonítottak egy televíziót, és egy béltéri egységet.

 

 

A zsákmányt egy közeli romos ház udvarán rejtették el. A tabi rendőrök az adatgyűjtés során órákon beül azonosították a három helyi elkövetőt, akiket elfogtak és a Siófoki Rendőrkapitányságra állítottak elő.

 

A nyomozók a 15 éves, a 17 éves és a 18 éves bábonymegyeri fiatalokat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy lakása, háza ablakait, ajtajait és a kerítéskaput is mindig zárja be távozáskor, a kulcsot pedig soha ne hagyja semmilyen „rejtekhelyen”! Amennyiben mégis áldozattá válik, értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb