KÉK HÍREK

kép1

A Nagyatádi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és lopás vétségének kísérlete miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a hatvanas éveiben járó dél-somogyi férfival szemben, aki a lakóhelye közelében egy általa kihelyezett hurokkal ejtett el egy értékesebb vadat.

 

 

A vádirat lényege szerint a férfi 2023 januárjában kiment a lakóhelye melletti külterületen található erdőrészletbe, ahol a vadak vonulási útvonala mellé 5 db., acélhuzalból készített hurkot helyezett ki több fára azért, hogy azzal vadakat ejtsen el.

 

A vádlott néhány nappal később ellenőrizte a hurkokat, és a patak partoldalán lévő vadváltó résznél az egyik hurokban egy akkorra már elpusztult gímszarvastehenet talált. A férfi ezután a 200.000,-Ft élővad értékű gímszarvastehenet a magával vitt eszközökkel kizsigerelte és feldarabolta, azonban a húsok elvitelét a helyszínre kiérkező rendőrök meghiúsították.

 

A rendőrök a húst, a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket, és a többi hurkot is lefoglalták, illetőleg a húst a sértett képviselőjének kiadták.

 

A Nagyatádi Járási Ügyészség ezt követően a bűncselekmények elkövetését beismerő férfit gyorsított eljárásban a Nagyatádi Járási Ügyészség állította. A bíróság a vádlottat a váddal egyezően mondta ki bűnösnek a terhére rótt bűncselekményekben, és ezért őt 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette.

 

Az elkövetéshez használt húrokról a fényképet a Nagyatádi Rendőrkapitányság készítette a helyszíni szemle során.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.