Fő tartalom átugrása

Vádat emelhetnek az önjelölt sofőr ellen

Írta: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megjelent: 2023. június 15. Csütörtök, 12:54

N3725655 0

Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettes 2022 decemberében egyik éjszaka a nyitott kerítéskapun keresztül bement egy somogysárdi családi ház udvarára, ahonnan - a benne hagyott indítókulcs segítségével - egy személyautóval kívánt távozni.

 

 

Ittassága miatt kétszer is elvétette a kijáratot, az autóval először a kapunak ment neki, majd az árokba hajtott, ezért feladta tervét és a helyszínről gyalogosan távozott.

 

Az adatgyűjtés során egy 22 éves helyi férfi került a hatóság látókörébe. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt másnap elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók a jogosítvánnyal sem rendelkező önjelölt sofőrt jármű önkényes elvétele bűntett, és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezte és az eljárás iratait a napokban vádemelési javaslattal küldte meg a Kaposvári Járási Ügyészség részére.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb