Fő tartalom átugrása

Az idén is hajóúton a biztonság felé

Írta: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megjelent: 2023. június 27. Kedd, 08:48

353751646 796511045364011 6793792805405566283 n 0

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén nyáron is várják a Balatoni Hajózási Zrt. járatain is az érdeklődőket.

 

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Balatoni Hajózási Zrt. 2020-ban közös kampányt indított a biztonság jegyében, mely az idén nyáron is folytatódik. A 2023. június 23-án Fonyódon megrendezésre kerülő nyárindító program részeként a bűnmegelőzési szakemberek interaktív foglalkozásokat tartottak a Fonyód- Badacsony hajójárat fedélzetén, a kikötőben pedig Rendőr Marci várta az érdeklődőket. A helyszínen óriás kockakirakó, rendőr öltöztető puzzle, rendőrtetkó és egyéb feladványok, fejtörők várták a gyerekeket, felnőtteket, továbbá a rendőrség „BikeSafe” programja keretében regisztrálhatták a kerékpárjukat az érdeklődők a rendszerbe.

 

A rendezvényen került sor a „Biztonságos nyár” címmel meghirdetett rajzverseny díjátadójára is.

A díjazottak: I.korcsoport (alsó tagozat)

 

1.hely Esztergomi Marcell, Lórántffy Zsuzsanna Ált.Iskola Kaposvár

2. hely Szűcs Marcell Zrínyi Ilona Ált.Iskola Kaposvár

3. hely Tóth Panna Réka Benedek Elek Ált.Iskola Kaposfüred

 

II. korcsoport (felső tagozat)

 

1. hely Hackl Hanna Kata Mikszáth Kálmán Ált.Iskola Marcali

2. hely Vetró Dorka Rebeka - „ –

3. hely Váradi Hanna Júlia Nagyatád

 

 

Azok számára, akik a kellemes nyári időben hajó helyett inkább kerékpárral jutnának át a Balaton túloldalára, a rendőrség a következő tanácsok ajánlja:

 

  • Távozáskor mindig zárja le kerékpárját! A megbízhatóság fontos, inkább egyszer vegyen minőségi zárat, mint kétszer kerékpárt!
  • Biciklijét lakatolja stabil tárgyhoz, a vázat és a hátsó kereket egyszerre rögzítve!
  • Ha hosszabb időre kell otthagynia kétkerekűjét, eldugott helyek helyett válasszon a forgalmas, jól kivilágított, közterületi kamera által is belátott lehetőségek közül!
  • A könnyen leszerelhető tartozékokat (szerszámok, lámpák, sportkulacsok, okos eszközök) ne hagyja a kerékpáron!
  • Lakása, nyaralója udvarán se hagyjon lezáratlanul, vagy felügyelet nélkül biciklit. A kertkaput nappal is zárja be, éjszakára pedig a zárt tároló jelenti a még nagyobb biztonságot.
  • Regisztráltassa kerékpárját a BikeSafe program keretében, melyet a rendőrség díjmentesen végez!
  • Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válnak, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb