Fő tartalom átugrása

A biztonságos közlekedés érdekében

Írta: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megjelent: 2024. december 05. Csütörtök, 13:49

Img 0842

Összehangolt akció zajlott Kaposváron és vonzáskörzetében, 47 szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.

 

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei december 4-én a Készenléti Rendőrség egységeinek segítségével, valamint a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium rendészeti technikus tanulóival közösen fokozottan ellenőrizték Kaposvár és környéke forgalmát.

A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nemcsak civil kocsikkal, hanem drónnal is figyelték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat.

Napközben Baté belterületén finn módszerrel is szondáztattak. Az elsőként Finnországban alkalmazott intézkedés lényege, hogy a kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetik alá.

Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, velük szemben eljárás indul.

Az akció ideje alatt a járőrök 478 gépjárművezetőt ellenőriztek, közülük egyetlen sofőrrel szemben sem merült fel az ittasság gyanúja, azonban 15 autóst figyelmeztettek a nem megfelelően kivilágított jármű miatt.

Az évnek ebben a szakában kiemelten fontos a látni és látszani elv maradéktalan érvényesülése. A világítás hiánya mellett a sebességtúllépés, valamint a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt kellett intézkedniük, összesen 47 alkalommal.

Az akciót három civil gépkocsi, hét járőrautó, és három drón is segítette.

A közúti közlekedési balesetek jelentős része gondatlan magatartásra vezethető vissza, azonban körültekintő, figyelmes vezetéssel, a szabályok betartásával a balesetek nagy része elkerülhető, a passzív biztonsági eszközök használatával pedig a sérülés súlyossága mérsékelhető. A biztonsági öv használata a gépkocsi vezetőjének és utasainak egyaránt kötelező.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű kontrollt. Kérjük a közlekedésben részt vevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb