Fő tartalom átugrása

Ütött, hogy megtarthassa a telefont

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2025. július 02. Szerda, 08:27

a rablas helyszine 925x1024

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az utcán elvette egy számára ismeretlen férfi értékeit, majd bántalmazta.

 

 

A vád szerint a többszörös visszaeső terhelt 2025 májusában, hajnalban, egy kaposvári benzinkút közelében tartózkodott, amikor észrevette az egyik padnál lévő sértettet. A vádlott látta azt is, hogy a pad mellett egy bontatlan üveg alkohol van, ezért a sértetthez ment és az italt önkényesen magához vette.

A férfi az üveg elvétele után a sértettnél lévő mobiltelefont már azzal az ürüggyel kérte el, hogy meg akarja nézni az időt, de ahelyett, hogy visszaszolgáltatta volna, elrakta. A sértett ekkor a telefon visszaadására szólította fel a vádlottat, azonban a férfi válaszul nagy erővel megütötte a sértett orrát és fejét, a sértett értékeit pedig megtartotta.

A sértett a vádlott bántalmazása következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A kaposvári rendőrök a terheltet még aznap őrizetbe vették, majd a bíróság letartóztatta, de napokon belül megkezdte azon szabadságvesztés büntetésének letöltését, amit a bíróság 2025 márciusában szabott ki vele szemben.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

A vádlott korábbi elítéléséről az alábbi sajtóközleményben olvashatnak.

https://ugyeszseg.hu/ket-no-serelmere-kovetett-el-buncselekmenyeket-buszmegalloban-a-vadlott-videoval-a-somogy-varmegyei-fougyeszeg-sajtokozlemenye/

A képen a bűncselekmények helyszíne látható.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb