Fő tartalom átugrása

Dupla vagy semmi

Írta: NAV
Megjelent: 2025. november 20. Csütörtök, 01:32

D459646 t740x

Elrendelte a bíróság annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben a pénzügyi nyomozók és járőrök már korábban is eljárást indítottak adózás alól elvont jövedéki termékek miatt.

 

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának jelzése alapján a Bevetési Igazgatóság járőrei félévvel ezelőtt intézkedtek a férfival szemben, aki egy Heves vármegyei településen autójából kartondobozokat pakolt be egy garázsba.

A kartonokból közel 150 kilogramm vágott dohány és több mint 90 ezerdoboz zárjegy nélküli cigaretta került elő, amelyeket a nyomozók egyidejű értesítése mellett az egyenruhások lefoglaltak. Az ügyben pénzmosás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a nyomozó hatóság.

Az elkövető nem tanult a hibájából, esze ágában sem volt felhagyni a dohánybiznisszel. A pénzügyőrök azonban másodjára is lecsaptak: adózás alól elvont cigaretta szállítása közben ellenőrizték ismét, majd több helyszínen egyszerre végeztek kutatásokat. Az intézkedés során 4 751 doboz cigarettát foglaltak le.

A nyomozók összesen 293 millió forint értékű, adózás alól elvont jövedéki terméket érintően hallgatták ki pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a férfit. Az Egri Járásbíróság az őrizetbe vételt követően elrendelte az elkövető letartóztatását.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb