Fő tartalom átugrása

Diáktársát, majd tanárnőjét is megütötte a fiú

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2025. december 30. Kedd, 10:25

1044

A Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy tizenhárom éves fiúval szemben.

 

 

A vádiratban foglaltak szerint a terhelt 2025 februárjában a Nagyatád közeli település általános iskolájának udvarán tartózkodott, amikor összeveszett az egyik tanulóval.

A vádlott a szóváltás során megütötte és meg is rúgta a másik diákot, amit látott az udvaron felügyelő pedagógus, és a további bántalmazás megakadályozása végett a fiúk közé állt. A terhelt azonban nem hagyta abba az agresszív magatartást, hanem ekkor már a tanárnőt ütötte öklével, illetve kabátjánál fogva a földre rántotta.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt a gyermekkorú - aki a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét már betöltötte, de még nincs tizennégy éves - személy is büntethető.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a fiatallal szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb