Fő tartalom átugrása

Vége a Hajdú-Bihar vármegyei cipős ügynek

Írta: Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda
Megjelent: 2026. március 21. Szombat, 02:01

0320 hajdu cipo

A nyomozók 77 embert gyanúsítanak vesztegetéssel és költségvetési csalással. Az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

 

 

Többször adtunk hírt arról, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és több vármegyei rendőr-főkapitányság eljárást folytat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatban. A cipős ügyként elhíresült nyomozás 2022 őszén indult a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján.

Ezzel az ügycsoporttal összefüggésben kezdett nyomozni a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság is egy békéscsabai cégnél. A nyomozás előrehaladtával az egyes akciókról korábban már kommunikáltunk.

A gyanú szerint a kft. ortopéd orvosokkal együttműködve gyógyászati segédeszközökre kiírt fiktív vényeket nyújtott be a NEAK-hoz, majd jogosulatlanul visszaigényelte az állami támogatásokat, és ezzel megkárosította a költségvetést. A csalásban közreműködő orvosok jogtalan előnyben részesültek a cégtől.

Míg a végtagprotéziseket kiíró orvosok, ha a betegek a felírt terméket a cégnél vásárolták meg, vényenként 20–40 ezer forint közötti összeget kaptak.

A cég dolgozói kihelyezett rendeléseket tartottak idősotthonokban, óvodákban, iskolákban, csökkentett munkaképességűeket foglalkoztató cégeknél, nevelőszülői hálózatoknál, valamint fogyatékkal élők bentlakásos intézményeinél. Az ott dolgozók vényfelírás esetén termékenként 1000 forintot kaptak a kft.-től.

A kierjedt nyomozás adatai szerint a receptek legnagyobb része C2 típusú, deformált lábra készített ortopéd cipő volt, valamint ülőkorzett. Később pedig, a szigorúbb felírási szabályok bevezetése után a cég inkább már legnagyobb számban a Boston típusú gerincortézisek után igényelt vissza támogatásokat. A kft. a törvényi tiltás ellenére elengedte a segédeszközök önrészét. Az évek során több mint 4,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A hajdú-bihari nyomozók most fejezték be a vizsgálatot. Összesen 77 gyanúsítottal szemben javasoltak vádemelést. Köztük 37 orvos, 31 cégalkalmazott és 9 intézményi dolgozó van. Az ügyiratban 706 vesztegetés, 94 vesztegetés elfogadása és 9 költségvetési csalás szerepel.

Az üggyel kapcsolatban kiadott korábbi közleményeink:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/tovabbgyuruzik-a-cipos-ugy

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/racs-moge-kerultek-a-cipos-ugy-debreceni-szalanak

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/plakatokkal-hirdettek-az-ingyenes-ortopediai#2

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/vegtagprotezisekbol-huztak-hasznot-orvosok

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb