„Süt a nap, süt a nap, csak miénk a nyár,…”

Május 10-én volt a madarak és a fák napja. Az esős időjárás miatt nem tudtuk megvalósítani a tervezett programot, ezért június 12-én egy igazi kánikulás nyári kirándulással összekötve emlékeztünk meg az eseményről a mesztegnyői Ladi János Általános Iskolában.
Reggel minden osztály készült a feladatokra. Délelőtt a zenés bemelegítés után sorversenyeztek az alsós és felsős vegyes csapatok, majd hősiesen, csaknem a legnagyobb melegben keltünk útra az öt állomásból álló túrának a horgásztóhoz, ahol finom babgulyás és frissítő almalé várta a fáradt vándorokat. De nem sokáig tartott a pihenő, mert szűnni nem akaró energiával vetették bele magukat a gyerekek a természetbe. Még egy utolsó elméleti növény és madárfelismerés után minden osztály a tóparton előadta kis produkcióját, amivel készült. Az alsósok fákról, madarakról szóló mondókákat, verseket, dalokat, a felsősök ismert dallamra önállóan szerzett „műveket” adtak elő. Végül már csak haza kellett jutnunk.
Igazán jó befejezése volt ez a tanévnek.
{besps}2015/2015-06-16-04-50-23{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.