Fő tartalom átugrása

Pécsi orvhalász-páros bukott le Balatonmáriafürdőn

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2020. március 21. Szombat, 10:37

08 15 AroktU 660 220

Eresztőhálós rapsic-pároson ütöttek rajta a Balatoni Halgazdálkodási társaság halőrei szombat hajnalban Balatonmáriafürdőn. Egy pécsi illetőségű nő és kísérője még pénteken délután helyezte ki a mintegy harminc méternyi hálót, pechjükre a halőrökrésen voltak- írja közösségi oldalán a balatonihal.hu.

 

 

“Sokan gondolják úgy, hogy amíg lehet a vízparton, egymástól tisztes távolságban töltik el az időt, hódolva szenvedélyüknek és csupán a horgászok elenyésző hányada folyamodik különböző turpissághoz. Őket arról szeretnénk biztosítani, hogy halőreink dolgoznak, ha úgy tetszik „ponty office”-ban vannak” – fogalmaz a sajtóhír.

 

Balatonmáriafürdőn, a Kígyó utcánál arra lettek figyelmesnek a halőrök, hogy egy 30 méter hosszú, fél méter magas, 7X7-es szembőségű eresztőháló lerakásán foglalatoskodik egy vegyespáros. Türelmesen megvárták azt a pillanatot, amikor virradatkor visszatértek „lehalazni”. A zsákmány: 2 ponty, 2 keszeg, 3 kárász – sajnos már egynek sem volt esélye arra, hogy visszakapják szabadságukat.

 

A halőrök után a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársainak kérdéseire is válaszolnia kellett az orvhalászoknak, akik a rendkívüli helyzet elmúltával a nyomozati szakasz végén a bíróságon is elmondhatják védőbeszédüket – az orvhalászat ugyanis bűncselekmény.

 

A halgazdálkodási hatóság szintén eljár majd ellenük a társaságunk feljelentése nyomán. Természetesen társaságunk ez esetben él a szabályozás adta lehetőséggel és a megengedhető leghosszabb időre eltiltja a trükkös párost területi jegy váltásától – írja facebook oldalán a balatonihal.hu.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb