Mi történt a BAHART-nál? (összefoglaló)

Alább összefoglaltuk, mi is történt a Balatoni Hajózási Zrt.-nél (BAHART) az utóbbi időkben, amely aggodalmat váltott ki a balatoniak és Balatont szeretők körében.
1. A nagy múltú, értékes ingatlanvagyonnal rendelkező BAHART-ban 2019-ben tőkeemeléssel jut meghatározó tulajdoni hányadhoz az állam, a 21 tulajdonos tóparti önkormányzat kisrészvényessé válik.
2. 2020 eleje: az állami tulajdonosi jogokat gyakorló MTÜ (Magyar Turisztikai Ügynökség) mandátumuk lejárta előtt leváltja a régi vezetőséget, új embereket választ az igazgatóságba és felügyelőbizottságba, a korábbi tiszteletdíjakat jelentősen megemelve.
3. Az MTÜ nyilvánosságra kerülő BAHART-átalakító terve ellen többen fellépnek:
- A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke az ingatlaneladási tervek újragondolását kéri.
- A Balatoni Szövetség (BSZ) társelnöke szerint ellentétes a balatoni önkormányzatok szándékával a BAHART átalakítási terve.
- A BSZ elnöke levélben fordul az MTÜ vezetőjéhez egyeztetést kérve, és jelezve a BSZ állásfoglalását, miszerint közösségi érdek, hogy a BAHART vagyona ne hulljon szét.
- Csatlakozik a BSZ állásfoglalásához a 22 szervezetet tömörítő Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége.
4. 2020. május 6: Az MTÜ a régió önkormányzatai és civil szervezeteinek kérése ellenére megszavazza a BAHART egyeztetés nélkül megalkotott reorganizációs tervét, amit a 21 kisrészvényes önkormányzat egy vezetője sem támogat. A profiltisztítási céllal kikötők-, kempingek-, szálló eladásáról, járatmegszüntetésekről, elbocsátásokról szóló reorganizációs terv felháborodást vált ki, nem csak a balatoni emberekből.
5. A másnap több hírportálon megjelenő hír szerint a reorganizáció a csődtől menti meg a járvány miatt nehéz helyzetbe került BAHART-ot, amit hamarosan cáfol a BSZ elnöke, mondván az elmúlt években eredményesen gazdálkodott a cég, az eredményességet meghatározó idei főszezon pedig még nem kezdődött el.
6. Sorra hallatják hangjukat a régió polgármesterei, civil szervezetei, többen emlékeztetve arra, hogy a 2016-os balatoni törvényben 12,6 milliárd forint fejlesztési forrást szántak a balatoni hajózásnak, ami eddig nem érkezett meg, helyette 6,6 milliárd forintos tőkeemeléssel többségi tulajdont szerzett a BAHART-ben az állam.
- A BSZ társelnöke, Szigliget polgármestere szerint „Nem lehet más a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) érdeke mint a Balatonnál élőké és a turistáé. Az állam reorganizációs terve viszont nem erről szól”
- Balatonakali polgármestere szerint „Ellenkezik a közforgalmú hajózás múltjával, jelenével és jövőjével is a nemzeti vagyon részét képező közforgalmú kikötők eladása.” “Ne jussanak kikötők a kempingek sorsára.”
- A céget korábban 17 évig vezető volt vezérigazgató arra figyelmeztet, “Európában egyedülálló közösségi vagyonról van szó”. Megkérdőjelezi, észerű-e a jól jövedelmező, nemzeti vagyon részét képező vitorláskikötő-lánc bérbe adási terve, amely mögött szerinte szintén eladási szándék húzódik.
- Polgármesteri delegáció keresi meg a BAHART vezetését az eladásra szánt négy közforgalmú kikötő köztulajdonban maradásáért, kérve, ha tényleg eladják, had kerüljön méltányos – nem piaci – áron önkormányzati tulajdonba. Ezzel garantálnák, hogy nem jutnak a kikötők több balatoni kemping sorsára, és nem lesznek lezárva a közönség elől a jövőben sem.
- Lechner Nonprofit Kft. szakértője: “Ellenkezik a Balaton-törvény szellemiségével, hogy közforgalmú balatoni kikötőket adjanak el, ráadásul olyan településeken, ahol ezek egyetlen lehetőséget jelentenek a víz szabad megközelítéséhez a fizetős strandokon kívül.”
7. 2020 május közepén Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója. podcastjában nyilatkozik arról, hogy a BAHART-ból európai szintű hajózási társaságot hoznak létre 2030-ig, és heteken belül kiírják a közbeszerzést új hajók legyártására. A sajtóban impozáns fotók jelennek meg az új hajó- és komptervekről.
8. A Nők a Balatonért Egyesület a balatoni kikötők megmentéséért nyílt levélben fordul az ország valamennyi országgyűlési képviselőjéhez – gyűjtve csatlakozók aláírását is 2020. május 22-ig. Levelük szerint a reorganizációs terv nemcsak a négy közforgalmú kikötő, hanem a kezdetben csak bérbe adni szándékozott vitorláskikötő-lánc eladásáról is szól.