Fő tartalom átugrása

Újabb fordulat Club Aliga ügyben

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2023. március 01. Szerda, 12:52

capture 20230301 125008

A bíróság elrendelte a Club Aliga parkjába tervezett új kikötő épület építési munkálatainak felfüggesztését – áll az Aligai Fürdőegyesület Facebook oldalának friss bejegyzésében. Az egyesület a közelmúltban elérte, hogy a Club Aliga magaspartjára tervezett, szintén építési engedélyt kapó emeletes lakóházak építését is felfüggesszék.

 

 

A friss bejegyzés szerint:

 

A 2022. novemberében kiadott építési engedélyt egyesületünk bíróságon megtámadta, hasonlóan mint a magaspart tetejére tervezett 105 lakásos társasház esetében.
🔹Azonnali jogvédelmet kértünk többek között azért, mert a tervezett új kikötő épület végleg elzárná a Balatont és annak látványát is a park maradék területéről.
🔹A bíróság az azonnali jogvédelmet megadta, az építkezést fel kell függeszteni. A végzés kimondja:
“a közérdek vizsgálata is felmerül jelen perben, mely már a felperes (AFE) fellépésével is  megfogalmazódik. Mivel a felperes alapszabályában lefektetett célok között számos a közérdeket is befolyásoló, érintő tevékenység szerepel, mindenképpen szükséges a határozat halasztó hatályának elrendelése. E nélkül a Balatonvilágoson nyaraló emberek érdekképviselete, mint a felperes kiemelt célja, nem valósulhatna meg.”
🔹A teljes végzést a kommentek között közzétesszük. Ez az ügy is -valószínűsíthetően- bírósági perrel folytatódik.
🔹A Balaton megközelíthetősége közérdek, nem tudjuk elfogadni, hogy évről évre kevesebb hozzáférhető partszakasszal rendelkezik településünk. Kérjük munkákban a helyi képviselő testület támogatását!Balatonvilágos, 2023.02.28.

 

A kikötő épület nyilvános tervei: https://www.etdr.gov.hu/Nyilvanos/202200222425

 

A bírósági végzés az egyesület közösségi oldalán olvasható.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb