KÖZELBEN

lake balaton 2035921 640

A siófoki Aranyparton két mólóját felújíttatta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, majd átadja üzemeltetésre a siófoki önkormányzatnak – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel szerdán. Folytatódik az illegális horgászkarók, – stégek felszámolása.

 

 

Az OVF tájékoztatása szerint a két móló állami tulajdonú, nem tervezik azok önkormányzati tulajdonba adását. Az üzemeltetési megállapodásról még folynak az egyeztetések.

 

A vízügy a móló körül megtisztította a medret, felszámolta az illegális csónakkikötőt. A két móló környékéről 19 veszélyes acélkarót, két parti lejáró-rámpát, egy kislétrát, egy vízibicikli kiemelésére szolgáló stéget és egy horgonyt helyettesítő, életveszélyes eszközt távolítottak el – tudatták.

 

Amennyiben megállapodnak, az önkormányzat döntése lesz a hasznosítás jellege. Ha abban csónakkikötő is szerepel, akkor ahhoz be kell szerezni a szükséges engedélyeket – tették hozzá.

 

A Siófok honlapján olvasható előterjesztések szerint az önkormányzat számára kedvező a két mólóért fizetendő bérleti díj, azok turisztikai hasznosítását tervezik. A döntés az áprilisi képviselő-testületi ülésen várható.

 

Ha lesz összefogás és pénz, akkor is 6 év a meder megtisztítása

 

Az OVF az MTI-vel közölte, hogy a Balaton-parton idén több helyen is folytatódik a meder tisztítása. Önkormányzatokkal és a vízi polgárőrséggel együttműködve horgászkarókat, felborult stégeket, illegális bejárókat számoltak fel Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Örvényes területén. Balatonfűzfőn a vasút védelmét szolgáló kőszórásra illegálisan telepített víziállásokat távolítottak el.

 

Ha mindenütt megvalósulna az összefogás, és lenne elegendő pénz, akkor is hat évbe telne a Balaton teljes medrének mentesítése az oda nem való, sokszor veszélyes, illegális tárgyaktól – tették hozzá.
A helyzet javulásához szükség van a folyamatos ellenőrzésre, szemléletváltásra és a horgászok egyéni felelősségvállalása is – hangsúlyozta az OVF.

 

Címlapkép forrása: pixabay.com

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.