KÖZELBEN

20230427 133656

Iskolánk 3 tanulója Bagoczki Máté, Domján Péter, Nagy Dominik a 10.A Erdésztechnikus osztályból április 27-én a Déli ASzC Apponyi Sándor Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium által szervezett "Ember és környezete" címmel ellátott Környezetvédelmi vetélkedőn vett részt Lengyelben.

 

 

A versenyre az előzetesen kiküldött feladatok sikeres teljesítésével lehetett megváltani a részvételt. A döntőre a behívott 10 csapat, egy 100 állat- és növényneveket tartalmazó listát kapott (magyar és latin nevekkel), amiből a döntőn 20-at kellett kép alapján felismerni. Egy étlapot kellett a madarak számára készíteni.Valamint ki kellett választani egy terméket, s annak az "életútját" (gyártás, újrahasznosítás, önköltség, ökológiai lábnyom.....stb) kellett PPT-n bemutatni.

cats258

Természetesen a döntőn még további játékos feladatok vártak a csapatokra. Iskolánk az előkelő 4. helyet szerezte meg, amivel a versenyző diákok osztályuk számára egy kirándulást nyertek, a Bátaapátiban található Nemzeti Radioaktív Hulladékokat kezelő Kft. felajánlásának jóvoltából.

 

Köszönjük a szervező iskolának, hogy egy jól megszervezett, színvonalas versenyen vehettünk részt. A jó hangulat, tapasztalat mellett nagyon hasznos és értékes ajándékokkal lettünk gazdagabbak.

 

Felkészítő tanár: Lukács Andrea

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.