Suchman Tamás – a marcali ember, aki mindig nagyban gondolkodott
Fuvaros fia volt, dolgozott az apja mellett, majd tisztviselő, bankigazgató, országgyűlési képviselő és miniszter lett. Tárgyalt miniszterelnökökkel, bankárokkal és nagyvállalatok vezetőivel, péntekenként pedig kiment a marcali piacra beszélgetni az emberekkel.
Megosztó, szókimondó, időnként nehezen kezelhető ember volt. Nagy sikerek és látványos kudarcok egyaránt kísérték a pályáját. Egy azonban nehezen vitatható: Suchman Tamás története nélkül Marcali elmúlt évtizedeinek történetéből is hiányozna néhány fontos fejezet.
A miniszter a marcali szőlőhegyen
1996 októberében néhány nappal korábban még Magyarország egyik legbefolyásosabb minisztere volt.
Aztán a Déli Hírlap újságírója már a marcali szőlőhegyen, a régi pincénél találta.
A riport címe egyetlen szó volt:
Bánat.
A fényképen Suchman Tamás a régi szőlőhegyi pince verandáján ül. A képaláírás szerint lábával a lehullott leveleket rugdossa.
Néhány nappal korábban a Tocsik-ügy elsodorta a miniszteri székét. Horn Gyula miniszterelnök nyilvánosan méltánytalannak nevezte Suchman felmentését, ugyanakkor úgy vélte: miniszterként vállalnia kell a politikai felelősséget.
Három hónappal később a Népszabadság már „Suchman, a marcali remete” címmel készített róla riportot.
2003-ban pedig a 168 Óra „A marcali macher” című portréjának szerzője szintén a marcali szőlőhegyen találta.
Talán innen érdemes elkezdeni ezt a történetet.
Mert ahhoz, hogy megértsük, mit jelentett neki az országos politika csúcsáról néhány nap alatt visszakerülni Marcaliba, előbb azt kell megérteni, honnan indult.
Suchman Tamás a régi szőlőhegyi pince verandáján. A korabeli képaláírás szerint lábával a lehullott leveleket rugdossa
A fuvaros fia
Suchman Tamás 1954-ben született Marcaliban. Édesapja, Suchman Andor fuvarozó, később rakodómunkás volt. Tamás Marcaliban járt iskolába, majd maga is dolgozott apja mellett.
Sokan még a TÜZÉP-ről ismerték.
Tanult, jogi diplomát szerzett, dolgozott a járási hivatalban, majd a Marcali Városi Tanácsnál. Egy most előkerült régi iratban még osztályvezetőként válaszol egy helyi ügyre: járda, gyalogátkelőhely, vízelvezetés, kerítés.
Nem országos politika.
Egy város hétköznapjai.
1989-től a Budapest Bank marcali fiókjának és több hozzá tartozó kirendeltségnek lett az igazgatója, illetve tanácsadója.
Egy későbbi portré szerint még bankigazgatóként is hazajárt apjának segíteni, kocsit rakni és lovat vasalni.
És később is maradt lova.
Forgónak hívták.
Egy portré szerzője azzal kezdte Suchman történetét, hogy talán Forgó ismeri legjobban gazdája históriáját: Suchman ugyanis állítólag neki mesélte el mindazt, ami vele és a politikában történt.
A fuvaros fia időközben miniszter lett.
A ló megmaradt.
Marcali és Budapest között
1990-ben bekerült az Országgyűlésbe. Húsz évig volt parlamenti képviselő, miközben 1990 és 2010 között a marcali önkormányzat munkájában is részt vett.
1995-ben a privatizációért felelős tárca nélküli miniszterré nevezték ki, 1996-ban pedig átvette az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését is. Később politikai államtitkár, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, majd országos jelentőségű fejlesztésekért felelős kormánybiztos lett.
Kevés marcali ember jutott ekkora politikai befolyáshoz.
De Suchman közben nem szakadt el a várostól.
Miniszterként nagyvállalatok vezetőivel, bankárokkal és külföldi befektetőkkel tárgyalt, miközben a somogyi és marcali ügyeket ugyanúgy vitte magával Budapestre.
És péntekenként kiment a marcali piacra.
A későbbi díszpolgári laudáció megőrzött egy tőle származó mondatot:
„Száz fórumnál sokkal jobb harmincezer kézfogás.”
Sok politikus próbálta később követni a példáját, kijárni a piacra, beszélgetni az emberekkel.
De ezt nem lehetett egyszerűen lemásolni.
Suchmant ott nem miniszterként ismerték meg. Ismerték már előtte is. A fuvaros fiát, a marcali embert látták benne akkor is, amikor már miniszter volt és Horn Gyula bizalmasának számított.
Talán ezért tudták a piacon, hogy ha valamit el akarnak mondani, vele érdemes beszélni.
Tocsik – a bukás, amelyet nem tudott elfelejteni
1996 őszén robbant ki a Tocsik-ügy.
Ma már nehéz érzékeltetni, mekkora politikai botrány volt. Kormányzati és koalíciós válságot okozott, büntetőeljárások indultak, a sajtó pedig már a teljes politika szavahihetőségéről írt.
Suchman miniszterként politikai felelősséget vállalt és távozott.
Jogi felelősségét viszont kezdettől tagadta.
Horn Gyula nyilvánosan azt mondta: Suchman felmentését méltánytalannak tartja, ugyanakkor a felügyelete alatt történtekért miniszterként vállalnia kell a politikai felelősséget.
A Tocsik-ügy Suchman pályájának legsúlyosabb politikai törése lett. A történteket később sem tudta egyszerűen maga mögött hagyni.
1996 októberében a szőlőhegyre vonult vissza.
1997 januárjában már „marcali remeteként” írt róla a Népszabadság.
2003-ban pedig még mindig arról beszélt, mennyire bántotta, milyen kép maradt róla az ügy után.
Egy másik nagyinterjú címe mindent elmond:
„Soha semmit nem adok fel.”
A városépítés és a nagy marcali álom. oldal
