Fő tartalom átugrása

Bemutatták a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszerét

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2023. június 24. Szombat, 01:19

tn4 web 32 230216 dt 7612

A Balatont érintő vízminőségi problémák hosszútávon fenntartható kezelése megelőző intézkedésekkel – ez volt a témája annak az uniós (KEHOP) projektnek, amelynek célja a tó vízminőségi állapotának javítása, elsősorban a tavat tápláló vizeken érkező uszadék, hordalék és szerves tápanyagok (nitrogén és foszfor formák) visszatartásával.

 

 

A projekt megvalósítására az Európai Unió és Magyarország Kormánya 5,139 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatást nyújt – áll a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság pénteki közleményében.

 

Az utóbbi években az Európai Unió támogatásával több jelentős, a tó vízháztartását és vízminőségét érintő beruházás megvalósítása is lehetővé vált. A Kis-Balaton Vízvédelmi rendszer már hosszú évtizedek óta szolgálja a tó vízminőségének védelmét, így nem véletlen, hogy a projekt egyik eleme a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer műtárgyainak, a 4T illetve 21T zsilipeknek a teljes körű építészeti, gépészeti és villamos felújítása.

 

A létesítmények rekonstrukciója márciusban sikeresen befejeződött, a kivitelezési munkálatokat a környéken élők is nyomon követték. Ezért a megrendelői konzorcium a projekt helyszínek bemutatására május 26-án megtartott projekt helyszíni bejárásra az eredeti célcsoport mellett meginvitálta a Sármelléki Általános Iskola felső tagozatos diákjait is.

 

A megjelent érdeklődők valamint az iskolások számára Busa Tamás műszaki igazgató-helyettes (Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság) bemutatta a vízügyi szakterület tevékenységét, küldetését, beavatta a gyerekeket, hogy melyek a Balatonnal kapcsolatos legfontosabb feladatok és miként kapcsolódik ezekhez a feladatokhoz a Kis-Balaton.

 

Ezt követően Látrányi-Lovász Zsófia, területi műszaki referens (Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság) a Kis-Balaton kialakulásának történetét, élővilágát, valamint a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer jelentőségét hozta közel a gyerekekhez. Előadásában visszatekintett a többezer évvel ezelőtti történelmi korokra, egészen addig az időszakig, amikor a balatoni turizmus fejlődése, a vízszint szabályozásának igénye újfajta feladatokat jelentettek a vízgazdálkodás számára. A természeti értékekről szólva sorra vette a területen honos legjellemzőbb és legkülönlegesebb növény- és állatfajokat, mindezt rendkívül érdekes történetekkel fűszerezve. Az előadás a Kis-Balatont bemutató film vetítésével zárult.

 

A rendezvény zárásaként kerékpáros túra következett a Balatonmagyaródon található 4T zsilipig, ahol a gyerekek egy kvízjátékban vehettek részt, amelyben játékos formában számot adhattak a nap folyamán hallott ismeretekről. A legjobban teljesítő négy kisdiák közül Horváth Angéla műszaki igazgató-helyettes (Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság) sorsolta ki a nyertest, akinek a jutalma egy Kis-Balatonról szóló könyv és egy vezetett kenutúrára szóló kupon lett.

 

A projektet az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciuma valósítja meg – áll a közleményben.

 

Kép: Magyar Építők

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb