Mi történik, ha a Balaton vize 30 fokos?

A Balaton egy sekély tó, így igazából nem tekinthető extrém állapotnak, ha 30 fok környékén van a vízhőmérséklete – mondta el az InfoRádióban a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) tudományos főmunkatársa,
Takács Péter, az Infostart.hu közlése szerint. Ez már régebben is előfordult. A rendkívüli és tartós meleg azonban olykor halpusztuláshoz is vezethet.
Természetesen ahogy melegszik a klíma, úgy a Kárpát-medence hőmérséklete is növekszik – mondta a kutató. Mint kifejtette, a tartós extrém meleg időjárás hatására a Balatonban felgyorsulnak a benne zajló folyamatok. Így például felgyorsul a tóban a mikrobiális tevékenység. Az, hogy gyorsabb lesz a tápanyagok mobilizálása, már meg is látszik a vízen. Ilyenkor gyakoribbak a vízvirágzások, de például a haltetemek bomlása is sokkal gyorsabban megy végbe a melegebb vizekben. Ehhez még társul az is, hogy alacsonyabbá válik az oxigénszint, mivel a melegebb vízben kevesebb oxigén tud fizikailag oldódni.
Ha nagyon erősen süt a nap, akkor nagyon hektikusak tudnak lenni az oxigénviszonyok a vízben. Napközben túltelítődés valósulhat meg, amikor 120-130 százalékra, sőt még a fölé is mehet az oldott oxigén mennyisége, ugyanakkor éjszaka, ha nem hullámzik a víz, tehát fizikailag nem tud feloldódni, akkor viszont csökkenhet az oxigén mennyisége
– mondta Takács Péter.
Szerinte ez a Balatonnál nem szokott problémát okozni, mert a víz folyamatosan mozog, de a kisebb tavaknál vagy elszigeteltebb szélárnyékban lévő területeken viszont tényleg előfordulhat oxigénhiányos állapot.
A kutató arról is beszélt, hogy a rendkívüli és tartós meleg adott esetben akár még halpusztuláshoz is vezethet, mert a legyengült vagy beteg halak az extrém hőhullámot ugyanúgy nehezen viselik, mint a betegebb emberek. Azok a fajok pedig, amelyeket a vízben a legkevésbé érint az extrém hőség, az invazív, távolról mesterségesen betelepített, behurcolt fajok közül is azok, amelyek trópusi vagy szubtrópusi eredetűek – tette hozzá a BLKI tudományos főmunkatársa.