„Szakmakóstoló hét” Szőcsényben, immár harmadszor

Újra megtelt élettel a szőcsényi iskola, hiszen a nyári szünet közepére „Szakmakóstoló hétre” hívtuk és vártuk a gyerekeket.
A következő néhány napban a hozzánk érkező 5-6-7. osztályos tanulók nemcsak az iskola történetével ismerkedhetnek meg, hanem a nálunk oktatott szakmákkal, hagyományainkkal, az iskolát körülvevő természeti környezettel.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Megyei Igazgatósága és a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium három éve vágott neki először a „Szakmakóstoló hétnek”, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy vonzóvá tegye az agráriumhoz kapcsolódó szakmákat.
A gyerekek Marcaliból, Nagyatádról, Zalakarosról, Keszthelyről és Mesztegnyőről érkeztek. akik az első napjukon az „Iskola az erdőben” szlogenhez köthető programokon vettek részt. A reggeli érkezés és regisztráció után a délelőtti programpont az intézmény megismerése volt. Érdekességeket tudhattak meg az iskola történetéről, az erdőgazdálkodásról, a vadgazdálkodásról, beülhettek a mezőgazdasági gépekbe, láthatták, hogyan kell egy rönköt darabolni, gallyazni, milyen állatok találhatók iskolánk vadasparkjában, benézhettek az üvegházba.
A délelőtt lázárásaként finom ebédre invitáltuk a gyerekeket. Jól esett mindenkinek a pihenés. Ezután került sorra a totó, amelynek keretében 23 kérdésre kellett válaszolni. A kérdések kapcsolódtak a korábban hallott érdekességekhez, információkhoz. Az eredmények nagyon szorosak voltak, egy-egy pont döntötte el az elsőséget. A játék sem maradhatott el, mindenki kedvence a székfoglaló, így nagyszerű hangulatban álltak neki a következő feladatnak.
Milyen volt a mai nap? Milyen élményekkel lettek gazdagabbak? Ezeket próbálták meg ábrázolni a plakátokon. Volt, aki rajzolt, festett, vagy színes papírokkal díszítette a művét. Egy biztos, a plakátokon is látszott a jó hangulat, a vidámság, a mosoly. A legötletesebbnek ítélt alkotást, a totót, és a székfoglaló játék győztesét is jutalmazták. De ma mindenki nyert, hiszen nevetéstől volt hangos iskolánk.
A megérdemelt uzsonna és rövid pihenő után nem maradt más hátra, mint a hazautazás. Piros arcok, fáradt mosolyok, jó érzések, így indultak el tőlünk. Bízunk benne, hogy élményekkel gazdagabban tértek haza a hét első napján a gyerekek. Várjuk őket szeretettel, tartalmas programokkal holnap is!
Írta: Mózes Brigitta
Fotók: Buzás János
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!








































