Fő tartalom átugrása

Negyvenéves a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2025. június 24. Kedd, 14:06

17ce729b5625473d9cf130865d805daf

A Kis-Balaton elsősorban kirándulóhelyet, horgászparadicsomot, különleges állatokat, futó- és kerékpárutakat, evezési lehetőséget jelent számunkra.

 

 

Holott a Kis-Balaton valójában egy mérnöki létesítmény is, és az a feladata, hogy megszűrje, tisztítsa azokat a vizeket, melyek a Zala folyó vízgyűjtő területéről érkeznek és a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszeren keresztül a Balatonba folynak bele.

Hányatott élete volt a Balaton legnyugatibb részmedencéjének: hol szándékosan elmocsarasították a területet (jobbára katonai-védelmi okokból), hol lecsapolták termőföldterület nyerése céljából – írja a zaol.hu.

A terület egykori szűrő-szerepének és természetvédelmi rezervátum jellegének visszaállítását célzó rendszer kialakítására a 20. század második felében mutatkozott először komoly igény, miután a Balaton az 1960-70-es évekre komoly veszélybe került, többek közt nyugati medencéjének eliszaposodása okán. A 60-as évektől kezdve ugyanis az történt, hogy a tápanyagdúsabb vízből kiszorították a hínárt az algák.

Az első komolyabb vízvirágzás 1965-ben volt a Balatonon. Az okok felderítésére mérési program indult, mely megállapította, hogy a tó tápanyagterhelésének 35-40%-a a Zala vízgyűjtőjéről származott.

A cél világos lett: a Keszthelyi-öböl elé kell helyezni egy „szűrőt”, amely az öbölben lejátszódó eutrofizációs folyamatoknak gátat szab.

A diffúz szennyezések visszatartásának lehetőségére a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 1976-ban kidolgozta a Kis-Balaton Védrendszer koncepciótervét.

Az építkezés célja elsősorban a Zalán lejövő szennyeződések felfogása és tisztítása, a hordalék kiülepítése, másrészt az árhullámok biztonságos levezetése, harmadrészt a természetvédelem volt.

Sokkal diverzebb, sokkal izgalmasabb növény- és állatállomány (körülbelül 60 védett és fokozottan védett növény és mintegy 332 védett és fokozottan védett állat él a területen) lett itt annál, mint amit eredetileg reméltünk – jegyzi meg Látrányi-Lovász Zsófia, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Kis-Balaton Szakaszmérnökségnek kiemelt műszaki referense, akivel annak kapcsán beszélgettünk, hogy a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer I. üteme létrejöttének éppen 40. évfordulóját ünneplik idén.

A Kis-Balaton lápos, mocsaras vidéke, fantasztikus élővilágával, ahogy régen, úgy ma is elvarázsolja a látogatót, azonban jelenlegi állapotához rendkívül rögös út vezetett

– fogalmazott.

A Kis-Balaton elnevezés először 1805-ben tűnt fel térképen, bár ekkor még csupán a balatonhídvégi híd és a tőle 3 km-re lévő északkeleti részt illették e névvel. Egy 1833-ban készült Balaton térképen azonban már a Fenékpuszta-Balatonhídvég közötti teljes térséget Kis-Balatonként jelölték, s 1951-ben védetté nyilvánították.

Ritka, amikor egy terület annyi természetvédelmi címmel dicsekedhet, mint a Kis-Balaton – mondja a szakember. – Fokozottan védett, része a Ramsari-egyezmény területeinek, és a Natura 2000 hálózatának.

A Kis-Balaton kialakítása egyszerűen szólva a Balaton védelme miatt volt fontos, azért, hogy a Zala és annak vízgyűjtő területéről érkező lebegőanyag- és tápanyagterhelés ne a Keszthelyi-öblöt töltse, és szűrje a Balatonba érkező vizet.

Látrányi-Lovász Zsófia hozzátette: a Kis-Balaton kiépítése két ütemben történt. Az első ütem (a mai Hídvégi-tó) építése 1981-ben kezdődött, üzembe helyezése 1985 nyarán fejeződött be.

A második ütem (a jelenlegi Fenéki-tó) építése 1984-ben kezdődött. 1992-ben kezdték meg egy részének, az úgynevezett Ingói-bereknek az elárasztását, hogy a Hídvégi-tóból elfolyó, algában gazdag víz ezen a területen tovább tisztuljon, és a Balatonba a gyönyörű, borostyánbarna berekvíz kerüljön.

A fejlesztések 2014 végére készültek el. Jelenleg a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer vízgazdálkodási célú üzemeltetését a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a természetvédelmi célút pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság látja el.

Fotó: A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer a Balaton előszobája: gondoskodik a Balaton tisztán tartásáról. Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Kis-Balaton Szakaszmérnöksége

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb