A sármelléki repülőtér is lendített a balatoni turizmuson. Április közepétől vasárnaponként két orosz charterjárat is közlekedik Moszkva és Sármellék között, az utazásszervezők júniustól azonban már egy közös járatot üzemeltetnek. Szombatonként pedig az Air Baltic menetrendszerinti gépe érkezik Rigából.

Szombaton este a Kéthelyi Községi Könyvtár vendége volt Avi Ben Giora, Bécsben élő író, aki a Szilánkok az életből című novelláskötetének bemutatójára érkezett Kéthelyre.
Szombaton, Budapesten lett megrendezve az Országos kismotorfecskendő szerelési bajnokság 7. fordulója, amelyen Somogy megyét ismét Böhönye képviselte.

A siófoki halászkikötőből ma este ismét kifutottak a halászhajók, a nyári szünet után ismét elkezdődik a busa halászata a Balatonon.

Hercegfalvi Zoltán fényképe
Véget ért a Balatontipp.hu idei, a balatoni strandokat minősítő szavazása. Az összesen 33 balatoni fürdőhelyet minősítő voksoláson a balatonberényi Községi Strand összesítésben a tizenegyedik helyen zárt, míg a déli parti strandok közül az előkelő harmadik pozíciót szerezte meg.
Érdekesség még, hogy az ár-érték arányt tekintve az egész mezőnyben (holtversenyben az egyik balatonföldvári stranddal) a legmagasabb pontszámot értük el.
Hagyományosan Szent István királyunk ünnepén, tartják Balatonújlakon a Falunapot is.
Ma az időjárás fedett helyre szorította az ünneplőket, de a program a tűzijáték kivételével teljes volt. A tűzijáték sem marad e, októberben búcsúkor bepótolják!
Köszönöm a képeket Molnár Balázsnak!
Ünnepi misével, kenyérszenteléssel, majd felvonulással kezdődött Balatonmáriafürdőn az ünnep. A program a Központi Strand színpadánál folytatódott ahol a Kis-Balaton táncegyüttes, és Bárdos Lajos Nőikar előadását fotóztam.
Az ünnepi műsor folytatódott a tűzijáték sajnos elmaradt.
A hagyományos Nyár Búcsúztató rendezvényét idén Kaposvári Virágfürdőbe szervezte a Csömendi Őszirózsa Nyugdíjas Klub. A programon szinte a település minden korosztálya képviselve volt, a 3 évestől a 85 évesig. Az egész csoport jól szórakozott minden korosztály megtalálta saját korának való szórakozást.
Tegnap este a magyar állam alapítására, Szent István királyra emlékeztek Balatonberényben. Az ünnepi misét követően Horváth Péter alpolgármester gondolatai hallgathatták meg a jelenlévők. A kenyérszentelést követően, ünnepi műsor kezdődött a rendezvénytéren. A Marcali Baglas Együttes műsorát, Agárdi Szilvia követte majd a tűzijátékra került sor.
Tegnap Molnár Balázs volt, aki elment és nagyszerű képeket készített a Balatonboglári Szüreti Fesztivál egyik főrendezvényéről a BB Szüreti Felvonulásról.
Ma 19-én hétfőn este lesz a másik hagyományosan nagy érdeklődést kiváltó program, a Lézer Show és BB Tűzijáték, 22 órakor! Tehát nincs időpont változás! Jó idő lesz!
Vasárnap Mesztegnyőre kapott meghívást a Marcali Bajtársi Egyesület és a Dalárda, a XXVII. Kárpát-Medencei Honismereti Ifjúsági Találkozóra. Délután négytől "150 éve született Gárdonyi Géza" címmel Balogh Miklós tartott előadást, majd az előadás anyagából - írásos formában - kérdésekre válaszoltak a diákok. Itt a legjobb eredményt a Lévaiak érték el a Csantavéri és az Aradi csapat előtt. Ezt követően egy vidám, játékos, sport vetélkedőre került sor, amit a Csantavéri együttes nyert meg.
Tegnap rendezték meg a Nemzeti Vágta előfutamát Gyenesdiáson, a Faludi-síkon a megújult hajdanán volt Festetics tréningpályán. Nagyné Kománovics Judit küldött tudósítást és képeket az eseményről. Köszönöm!
Ragyogó idő, több száz érdeklődő, gyönyörű felújított pálya fogadta a kilátogatókat. Három futamot rendeztek. A második futamban nagyon szoros verseny alakult ki, győztese Gyenesdiás község lovasa volt. A döntő futamban 3 település lovasa versenyzett: Szigliget, Gyenesdiás és Szentlőrinc. A végső győzelmet Szentlőrinc lovasa szerezte meg, második Szigliget lovasa, tehát Ők képviselhetik településeiket a budapesti döntőben, szeptemberben.