A kormány újabb 5 héttel meghosszabbította a korlátozásokat

A portfolio.hu elemezte a Magyar Közlönyben megjelent rendeletet: A csütörtök este, az újranyitás második lépcsőfokáról megjelent rendeletébe a kormány azt is becsomagolta, hogy az eredetileg április 19-ig alkalmazható korlátozó intézkedések (maszkhasználat, kijárási korlátozás, gyülekezési tilalom) május 23-ig fennmaradnak. Vagyis a tavaly november óta hatályban lévő járvány elleni védelmi intézkedések újabb 5 héten át maradnak velünk (az újranyitás két fokozata mentén azért lazább mértékben).
Ahogyan arra számítani lehetett az elmúlt napok kormányzati nyilatkozatai alapján, kedd este megjelent a rendelet az újranyitás második szakaszának indulásáról (amit a kormány 3,5 millió beoltotthoz kötött), amely többek között kimondja a kerthelyiségek és teraszok megnyitásának lehetőségét.
Ugyanezen rendelet második paragrafusába rejtette el a kormány, hogy "a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 28. §-a helyébe a következő rendelkezés lép":
28. § E rendelet rendelkezéseit e rendelet hatályvesztéséig kell alkalmazni.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tavaly novemberben életbe lépett korlátozó intézkedésekről szóló rendelet védelmi lépéseinek alkalmazhatósága a rendelet hatályvesztéséig szól, ami május 23. (egy február 22-i kormányrendelet alapján).
VAGYIS A TAVALY NOVEMBER ÓTA VELÜNK ÉLŐ KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEK NEM ÁPRILIS 19-IG SZÓLNAK, HANEM MÁJUS 23-IG, AMI AZT JELENTI, HOGY AZ ALAPVETŐ VÉDELMI SZABÁLYOK IDŐTARTAMA TOVÁBBI 5 HÉTTEL MEGHOSSZABBODIK.
A kormány szerda délutáni közleménye is kitér erre. "A járvány megfékezése érdekében a kormány meghosszabbítja a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket, tehát április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő esti kijárási tilalom is" - szögezte le.
A kormány emellett május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést, amelynek változatlanul a járvány megfékezése és a hazánkba belépők ellenőrzése a célja.
Továbbra is érvényes, hogy a hazatérő magyaroknak 10 napos hatósági házi karanténba kell maradnia, az alól csak 2 darab negatív PCR-teszttel kaphatnak felmentést.
Címlapkép forrása: pixabay.com