KÖZÉRDEKŰ

nepszamlalas2022

Budapest, 2023. június 6. – A 2022. évi népszámlálás adatai alapján Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő.

 

 

A nagyvárosok népessége általánosságban csökkent, vonzáskörzetüké azonban jellemzően gyarapodott. Nőtt a lakások száma és mérete is, egy lakásra kevesebb lakó jut. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) sajtótájékoztató keretében ismertette a 2022-es népszámlálás újabb eredményeit.

 

A tavalyi népszámlálás eszmei időpontjában, 2022. október 1-én Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő volt, 334 ezerrel kevesebb, mint a legutóbbi népszámláláskor, 2011-ben.

 

Budapesten 1,7 millióan éltek, közel 47 ezerrel kevesebben, mint 11 éve. A vidéki városok közül Debrecen a legnépesebb, 200 ezer fővel, ám 12 ezer lakossal ott is csökkent a népesség. Míg a nagyvárosok népessége általánosságban csökkent, vonzáskörzetüké inkább gyarapodott.

 

Ugyancsak nőtt a lakosság száma az északnyugati országrészben és a Balaton környékén. A magyarországi települések több mint egyharmadában 500 főnél kevesebben élnek.

 

A már végleges lakásadatok szerint Magyarország lakásállománya 4,6 millió lakásból áll, 21 százalékuk Budapesten, 52 százalékuk vidéki városokban, míg 27 százalékuk községekben található.

 

A lakott lakások közel kétharmada téglaépítésű, 13–13 százaléka vályog- vagy panelfalazatú. A lakott lakások 31 százaléka kétszobás, 32 százaléka háromszobás, a négy vagy annál több szobás lakások aránya 29 százalék.

 

A lakások átlagos alapterülete 82 négyzetméter, 4 négyzetméterrel több, mint 2011-ben. Tovább nőtt a nagy lakások aránya, a 100 négyzetméternél nagyobb alapterületűek 28 százalékot tesznek ki. Száz lakott lakásra 237 lakó jut, 11 fővel kevesebb a 2011. évinél.

 

A lakott lakások 98 százaléka vezetékes vízzel ellátott. A közcsatornahálózat jelentősen bővült, a házi csatornát használók aránya kevesebb mint felére csökkent. A legutóbbi népszámlálás óta több mint ötszörösére, 357 ezerre emelkedett a fűtési célra áramot is használó háztartások száma. A fenntarthatósági szempontok felértékelődését jelzi a korszerű energetikai megoldások terjedése. 165 ezer lakott lakás olyan épületben van, amely rendelkezik napelemmel, 68 ezer lakásban használnak hőszivattyús fűtőberendezést, és 28 ezer lakás melegvízellátását segíti napkollektor.

 

A tavalyi népszámlálás során 1,8 milliárd különböző adatot gyűjtött össze a KSH. A teljes körű digitalizáltságnak és az adminisztratív adatbázisok használatának köszönhetően ennek az óriási adattömegnek a feldolgozása a korábbi papíralapú összeírásokhoz képest jelentősen felgyorsult. A népszámlálási adatok feldolgozása ősszel fejeződik be. Ekkor teszi közzé a hivatal valamennyi témában a részletes adatokat

 

– mondta Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.

 

Az adatok a KSH honlapján, a népszámlálás tájékoztatási adatbázisából egyéni igények szerint lekérdezhetők. Emellett a legfontosabb jellemzőket hagyományos táblázatok formájában is közreadja a hivatal. Az adatok felhasználását térképes megjelenítés is segíti

 

– tette hozzá Kovács Marcell, a népszámlálás projektvezetője.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.