A Dunántúl már elesett: itt a hódpatkány invázió

A nyugati országrészben már teljesen elterjedt.
A termetes, inváziószerűen terjedő hódpatkány hatalmas természeti és gazdasági károkat okozhat. A nutria kísértetiesen hasonlít a hódra, de ez nem egy aranyos állat, jó lenne tőle megszabadulni - írta meg a 24.hu.
Vízhez kötött életmód
A hódpatkány életmódja szorosan kötődik a vízhez, de a vidrával ellentétben ő egy rágcsáló, sokkal inkább hasonlít egy hódhoz, legalábbis külsőleg. Aki nem ismeri őket, az simán összekeverheti a két állatot. A patkányszerű vonásai miatt azonban sokkal kártékonyabb, hiszen problémát okoz az ökoszisztémában.
Külsőre tényleg aranyosnak tűnhet, a nagy fogai miatt olyan mintha hunyorogva szaglászná körbe a világot. A parton viszont esetlen, nem beszélve az értelmi képességeiről. Évek óta agresszívan terjeszkedik Magyarországon, most éppen a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területét hódítja meg. A nagytestű, idegenhonos faj nagy tömegben komoly természetvédelmi, valamint gazdasági károkat okozhat.
A 24.hu Dr. Katona Krisztián biológussal beszélt a témáról, aki a MATE Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének docense. Elmondta, hogy a faj Dél-Amerikában őshonos, ma már azonban szinte mindenhol megtalálható. Terjedésének legfőbb oka maga az ember, hiszen értékes bundája van, ami miatt világszerte szőrmefarmokat alapítottak.
"Sok állat időközben is megszökött, majd ahogy változott a divat, a telepeket felszámolták, a nutriákat pedig gyakran szabadon engedték"
– mondja a 24.hu-nak Katona Krisztián.
Címlapkép forrása: pixabay.com